A két kajakos vizeletmintájában kokain nyomaira bukkantak. Bevallom, először nem akartam elhinni, hogy valóban a talmi örömszerzés ezen eszközéhez fordultak. Különösen miután Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport nyilatkozatát olvastam, aki úgy fogalmazott, elméletileg füll-orr-gégészeti beavatkozás során – aki átesett már orrműtéten, tudja, a doktornő miről beszél – is kerülhet a szervezetbe kokain. Ám a kajak-kenu belterjes sportág, néhány telefonhívással könnyen lehetett tisztázni, hogy nem az igazság áldoztatott fel kegyes hazugság segítségével a még nagyobb gazság elfedésére, a két sportoló valóban „kokót szippantott”.
„Az a baj, hogy azt hiszitek, a sportolók egyben sportemberek” – felelte nekem nem is oly régen egy korábbi klasszis versenyző (nem kajak-kenus), amikor a sportolói magatartásról filozofáltunk. Eme pőre véleményt ha egyértelműen cáfolni nem tudtam is, legbelül tagadtam, s próbálom tagadni még a történtek után is. Ám abban biztos vagyok, az esetet nem szabad a mindennapos norma szintjén („mással is megesik”, „ettől még lehet jó ember”) kezelni. Intő példáért elegendő vigyázó szemeinket a tengerentúlra vetni. Még túlzásnak is tarthattuk, amikor tavaly októberben ittas vezetés miatt hat hónapra eltiltották a versenyzéstől Michael Phelpset. Azt gondolván, a tizennyolcszoros olimpiai bajnok úszóval ugyan már tehettek volna kivételt olyan botlásért, ami emberek ezreivel megesik. De nem. Az amerikai sportági szövetséget az sem hatotta meg, hogy Phelps így nem indulhat a hazai válogatón, s lemarad az idei, kazanyi világbajnokságról. Arról már nem is szólva, hogy az ügyészség egyéves, igaz, felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. Az amerikai klasszis persze nem először került bajba, a pekingi olimpia után úgy fotózták le, hogy éppen marihuánát szív. Ám – bármily veszélyes az összehasonlítás – az alkohol és a „fű” mégsem kokain.
Mindebből senki se azt olvassa ki, hogy akkor most Csipes Tamarát és Dombvári Bencét nyilvános botozásra kell ítélni, vagy legalább kalodába zárni, továbbá évekre eltiltani a versenyzéstől. Utóbbit már csak azért sem lehet, mert cselekedetük, mivel nem versenyidőszakban követték el, nem minősül doppingvétségnek; „csupán” kábítószer-használatnak. Ám bagatellizálni is hiba lenne az ügyet. A magyar állam – nagyon helyesen – milliárdokat költ a sportra. Nemcsak az eredmények hajszolása, de az egészséges életmód propagálása céljából. A kajak-kenura, mint az elmúlt két évtized legeredményesebb magyar olimpiai sportágára, különösen fontos és érzékeny szerep hárul ebben az összefogásban. Egy gyenge olimpiai és két visszafogott világbajnoki szereplés sem árt annyit a sportágnak, mint egyetlen dopping- vagy drogügy.
Akinek, miként a kajak-kenus jelmondat találóan hirdeti, a víz az élete, az nem nyúlhat kábítószer után, az nem érheti be azzal, hogy sikeres sportoló, annak sportemberré is kell válnia. Ellenkező esetben könnyen elzáródik a csap, elapad az utánpótlás. Az újságoknak nem lesz mit megírniuk, nemcsak – nagy ritkán – a botrányokat, de a sikereket sem. És ez nem szándék kérdése, a világ egyszerűen így működik.
