Áradat

Az egyházak, a segélyszervezetek és a civilek természetesen igyekeznek segítséget nyújtani az ide érkezőknek.

A migrációval immár nemcsak a déli határon vagy a menekülttáborok közvetlen közelében, hanem a főváros közterületein, a nemzetközi vasúti járatokon és nyilván az ország számtalan pontján még testközeli jelenségként találkozhatnak a magyar polgárok. Mindez azt is bizonyítja, hogy a menekülthullám már most, jó pár hónappal a fő migrációs útvonalra tervezett kerítés elkészülte előtt megoldhatatlan problémát jelent a magyar állam, annak hatóságai számára. Ahogy arról lapunk beszámolt, egyszerűen nincs elég munkatársa a bevándorlási hivatalnak ahhoz, hogy megbirkózzon a megnövekedett számú menedékjogi kérelemmel; a befogadóállomások pedig megteltek. A határon ma is könnyen bejutó migránsok jó része a hatóságok és a karitatív szervezetek látókörétől távol folytatja útját nyugati úti célja felé.

Az egyházak, a segélyszervezetek és a civilek természetesen igyekeznek segítséget nyújtani az ide érkezőknek, amiben többek között Lévai Anikó, a miniszterelnök felesége járt elöl jó példával. Mindenki, aki ebben részt vesz, akaratlanul is szembemegy a kormány bevándorlóellenes plakátkampányának üzenetével. De a baloldali, liberális ellenzéki korábbi (?) álláspontjával is, amely szerint maga a probléma sem létezik. Az elmúlt néhány hónap megmutatta, hogy a plakátháború, a belpolitikai egymásnak feszülés átmenetileg befolyásolhatja a közhangulatot, indulatokat is gerjeszthet, de a menekültáradatot biztosan nem állítja meg, az embercsempészeket sem bizonytalanítja el.

A kormány a határt lezáró kerítést elkerülhetetlen, ám átmeneti kényszermegoldásnak tartja, míg az ellenzék (mínusz Jobbik) úgy ellenzi, hogy nem képes hatásos, legalább a saját potenciális szavazóit meggyőző ellenjavaslatot megfogalmazni. A határzár – ha elkészül –, a jogszabályok szigorítása, az illegális határátlépés bűncselekménnyé minősítése növelheti a hatóságok mozgásterét, enyhíthet a nyomáson, de a veszélyt önmagában nem hárítja el. Ehhez a határőrizet erősítésére – a kerítés sem váltja ki a személyes jelenlétet –, az állam és a karitatív, önkéntes segítők munkájának összehangolására, összességében a jelenleginél jóval több pénzre és jóval több szakember mozgósítására van szükség. És ami ezeknél is sokkal fontosabb: közös uniós politikára, aminek kimunkálása Magyarország elemi érdeke. Ha igaz, amit egyre többen állítanak, hogy a kormány által modern kori népvándorlásnak nevezett folyamat gerjesztői vagy kihasználói az iszlamista terrorszervezetek, akkor az Európai Uniónak nincs más választása, mint – szakítva az eddigi politikájával – a külső határainál megállítani az áradatot. Vagy még távolabb, a menekülthullám frontországaiban, elsősorban Törökországban, ahol több millió olyan ember tartózkodik, akit egyszerűen nem lehet visszaküldeni a szülőföldjére. Ehhez viszont megint csak pénzre, nagyon-nagyon sok pénzre lesz szükség.

Jelen pillanatban a humanitárius vagy keresztényi megközelítés és a probléma hatásos kezelése mintha kibékíthetetlen ellentétben állnának egymással. Aki látta azt a felvételt, amelyen a világ legbefolyásosabb asszonya, Európa erős embere, Angela Merkel német kancellár szerepel egy családjával kitoloncolásra váró, síró palesztin kislánnyal, átérezheti ennek a dilemmának a megrendítő mélységét. Merkel egyik elődje, Helmut Schmidt szerint a politika pragmatikus cselekvés erkölcsi célok érdekében. Egy ilyen kijelentés önmagában nem ad választ a felvetődő kérdésekre, de iránytűnek jó lehet.