A kormánypártok európai parlamenti képviselői a múlt héten együtt szavaztak Szanyi Tiborral, Ujhelyi Istvánnal és a Gyurcsány-párt küldötteivel a most formálódó, a multinacionális vállalatoknak kedvező Európai Unió–Egyesült Államok szabad kereskedelmi egyezmény támogatásáról. Sose gondoltuk volna, hogy idáig jutunk, de ezt is megértük. A Fidesz–KDNP bizonygatja, hogy a helyes irányba tettek lépést, amikor a múlt héten zöld jelzést adtak az élelmiszer-biztonsági, fogyasztó- és környezetvédelmi szempontból erősen kifogásolható megállapodásnak, mert állítólag növelheti a GDP-t. (Ha minden jól alakul, 15 év alatt legfeljebb fél százalékkal.)
Az egyezmény cölöpjeit ráadásul úgy verték le, hogy a kormánypártok 12 képviselője nyugodtan szavazhatott volna nemmel is: az Európai Parlamentben az igenek és a nemek között 195 szavazatnyi különbség volt. A finoman szólva felesleges Fidesz–MSZP-összefogás olyan indítványokat is támogatott, amelyek kidolgozói között találhatjuk a hazánkat előszeretettel befeketítő Viviane Reding asszonyt, akit annak idején „nem lepett meg, hogy Írország vonakodik kiadni Magyarországnak az ír gázolót, mert itt kérdéses az igazságszolgáltatás függetlensége”.
A kormánypárti képviselők arra is igent mondtak, hogy multinacionális cégek beperelhessenek olyan államokat, amelyek honpolgáraik egészsége és a környezet védelme érdekében jogszabályokat hoznak. Annyi különbséggel, hogy a vitarendezési eljárást a tervezettnél átláthatóbb összetételű nemzetközi bíróságon, a nyilvánosság előtt lehet lefolytatni, és helye van a fellebbezésnek. Az Európa-szerte tiltakozásokat kiváltó, a multiknak szemérmetlenül előnyös befektető/állam vitarendezési mechanizmust (ISDS) tehát nem leszavazták, hanem adtak neki egy új csomagolást, hogy nyugtatgassák a több millió aláírással is tiltakozó uniós polgárokat – és még ez az álmegoldás is állítólag az amerikaiaktól származik. E szerint valóban módosul a peres eljárások menete, de a lényeg változatlan: a vállalatok egy szintre kerülhetnek a szuverén (?) államokkal. Az ISDS-t ráadásul már tavaly becsempészték a kanadai–európai szabad kereskedelmi egyezménybe, csak nem kötötték az uniós polgárok orrára. (Így nem is tiltakozhatnak ellene.) Vagyis elég, ha egy transznacionális cég Kanadában alapít egy leányvállalatot, máris hozzáfér az ISDS előnyeihez, és beállhat az országokat „elmaradt haszonért” beperlő multik hosszú sorába. Az amerikai egyezmény mellett érveket felsorakoztató Fidesz-álláspont azért is érthetetlen, mert az MSZP-vel közösen szavazták le azt a javaslatot is, amely megakadályozhatta volna, hogy a multik felvizezzék az amerikainál szigorúbb európai környezetvédelmi és élelmiszer-biztonsági jogszabályokat. Miért? Ilyen kicsi a mozgásterünk, vagy rég feladták az eredeti célokat? Vajon az igennel szavazók tisztában vannak azzal, hogy az Egyesült Államok és az unió között már most is alig akad vámkorlát? Hogy minden szabad kereskedelmi egyezmény a versenyképesebb félnek kedvez, márpedig a TTIP esetében (és az unión belül) nem beszélhetünk egyenrangú partnerekről? A magyar EP-képviselők közül az LMP, az Együtt–PM és a Jobbik küldöttei nyomtak „nem” gombot, döntésüket – a fent említett veszélyek mellett – azzal indokolva, hogy a szerződés hazánkban teljes iparágakat sújtana, a kis- és közepes vállalkozásainkat pedig hátrányos helyzetbe hozná.
