Felér egy árulással

A mi sportunk itthon úgy boldogul, hogy a politika hullámzó erősségű akarata nélkül létezni sem tudna.

El kell fogadni, hogy a paralimpikonok tevékenysége igazából összevethetetlen nemcsak a saját, de a nem fogyatékkal élők tevékenységével is. A kiemelkedően nagy jutalom tehát a teljesítményük, illetve a fogyatékkal élők sportja rendszerének logikája miatt is indokolatlan. Azt szolgálja, hogy – és ismét itt tartunk – álszent módon elhitessék velünk, az állam, a sportvezetés, a társadalom éppen úgy becsüli meg a fogyatékkal élő versenyzőket, mint az épeket. Holott két olimpia között minden az utóbbiakról szól. Erről persze sokat és sokszor kell beszélni, csak nem most és nem Deutsch Tamásnak. Nem jól cseng az átmeneti elnök nyilatkozata, aki annak idején javasolta a nemrég lemondott elnök, Gömöri Zsolt végtörlesztésének a kifizetését, és aki alelnökként asszisztált a pazarláshoz. Túl azon, hogy neki hivatalból az általa vezetett terület érdekében kellene lobbiznia több, nem pedig kevesebb pénzért, az olimpiai jutalom felemlegetése porhintés. Olimpiai bajnok kevés van, a sportolók a hétköznapokhoz hiányolják a pénzt, márpedig ők arról szeretnének hallani. Arról, amiből a bizottság oly sokat költött – a vezetőjére.