Az ajtó mögött

Lassan lekopik a máz, és láthatóvá válik a vérlázító, gyomorforgató, ugyanakkor szomorú valóság.

Az, hogy az ombudsman két hónapon belül három bentlakásos intézményben is súlyos jogsértéseket tárt fel – és információink szerint a közeljövőben újabb elmarasztaló jelentések látnak majd napvilágot –, egyértelműen rendszerszintű problémát jelez. A Czibere Károly vezette szakállamtitkárság eddigi reakciója azonban finoman szólva sem megnyugtató: sokáig hallgat, a sajtó által kirobbant botrány hatására kelletlenül vizsgálatot indít, aminek eredményét aztán több mint egy hónapig titkolja. Az az érzése az embernek, mintha még mindig szeretnék a dolgot minél kisebbnek láttatni. A megoldáshoz ugyanis nem elég néhány embert elküldeni, és bírságot kiszabni. Az egész rendszert kell megújítani, amihez rengeteg pénz, új épületek, eszközök, és jól megfizetett dolgozók kellenek. A struccpolitika igen veszélyes, hiszen nem pusztán tárgyakról, épületekről van szó, hanem olyan beteg emberekről, akikről az elmúlt évtizedekben megfeledkeztek. Nem lehet tovább takargatni a problémákat: az ajtót valaki kinyitotta, azt visszacsukni már nem lehet.