Mélységek és magasságok

A turistaforgalom bővülése nem kis részben az olcsó utazást kínáló fapados repülésnek köszönhető.

Nem túlzás azt mondani, hogy özönlenek Magyarországra a turisták. Idén júniusban például 474 ezer külföldi szállt meg hosszabb-rövidebb időre hazánkban. Ez csaknem százezer fővel több, mint amennyit négy évvel korábban rögzített a statisztika. De nem kell hivatalos adatokat böngésznünk ahhoz, hogy észrevegyük a turisták jelenlétét. Aki Budapest frekventáltabb kerületeiben jár, alighanem maga is nagy valószínűséggel találkozik útbaigazítást kérő külföldiekkel. És bár vannak e nagy rohamnak árnyoldalai, érdeklődésük az egyik legjobb hír az ország számára. Hiszen a turizmus beáramló friss pénzt, plusz munkahelyeket teremt, ráadásul minden hivatalos marketingnél jobban bizonyítja: ez az ország igenis élhető, barátságos, és tele van látogatásra érdemes helyekkel, nevezetességekkel.

A turistaforgalom bővülése nem kis részben az olcsó utazást kínáló fapados repülésnek köszönhető. A légi utazást ritka eseményből hétköznapi helyváltoztatássá tevő társaságok elképesztő ütemben fejlődnek, és ennek nyomán nemcsak a vendégéjszakák száma, de a ferihegyi reptér forgalma is újabb és újabb rekordokat ér el. Üröm az örömben, hogy ez olykor elviselhetetlen tömeget eredményez a 2B terminálon, miközben a 2A kong az ürességtől. Ilyenkor a kettőt összekötő, SkyCourtnak, vagyis légi udvarnak nevezett csarnok is inkább hasonlít egy közönséges földi hangyabolyhoz – eltekintve utóbbi szervezettségétől –, belátható időn belül mégsem tervezik, hogy egyenletesebben osszák el a forgalmat a 2A és a 2B között, s pláne nem, hogy újra megnyissák a régóta üresen tátongó 1-es terminált.

Amikor elindult hazánkban a privatizációs hullám, sokaktól lehetett hallani, hogy a beérkező nyugati társaságok magukkal hozzák majd azt a vállalati kultúrát is, amely anyacégük sajátja. És hogy ez majd mindenkinek jó lesz. A ferihegyi reptér üzemeltetési joga a magas- és mélyépítéssel egyaránt foglalkozó, beszédes nevű német Hochtiefhez (magasmély) került, hogy aztán 2013-ban eladja azt a kanadai állami nyugdíjalapnak, a PSP Investmentsnek. Erről a vállalkozásról, túl azon, hogy óriási, viszonylag keveset tudni. Így azt sem, vajon miféle kultúrát képvisel odahaza, az ilyen nyugdíjalapok üzleti filozófiája azonban meglehetősen egyszerű szokott lenni. Stabil, felívelés előtt álló befektetésekbe teszik a pénzt, aztán igyekeznek haszonnal kiszállni. Hosszú távú, előremutató műszaki fejlesztésekkel aligha fognak bajlódni, anélkül is csak lesz valahogy. Ha késésekkel és tömegnyomorral, akkor úgy, ha kártyás fizetés helyett csak készpénzessel, akkor is úgy, és ha friss újság helyett a tegnapival, akkor a változatosság kedvéért megint csak úgy. Hiszen az utasok így is tódulnak Ferihegyre, az őket váró körülményekkel kapcsolatos véleményük pedig „szerencsére” nem Kanada és a PSP Investments, hanem „csak” Magyarország és Budapest renoméját rontják, az pedig Montrealból nézve nyilván nem túl nagy ár a vastagabb profitért cserébe.

Amikor idén júliusban ismét új csúcsot értek el a reptéren, virággal és értékes ajándékkal fogadták az egymilliomodik utast. Lett belőle fotó és sajtóhír, remek reklámlehetőség. Pedig talán a többiek, a kevésbé szerencsések tömegei, magyarok és külföldiek is megérdemelnének némi odafigyelést. Virág nem is kell, talán csak egy kicsivel több hely és európaibb kiszolgálás. Ennek hiányában ugyanis előbb-utóbb megfordul a trend, és a reptéri forgalom is apadni kezd, ami nem lesz jó a PSP-nek sem. Kivéve persze, ha addigra már rég egy másik társaságnak passzolták el az egész üzletet.