Mobil kell a rabnak!

Nehéz elképzelni az ágyukon hasaló, lábukkal a levegőben kalimpáló rabokat, amint rokonaikkal csacsognak kedvesen.

És akkor még egy szempont. Annak a szegedi lánynak a bántalmazása után, aki a magyar–kubai barátja miatt kapta a súlyos pofonokat, rengeteg szó esett a smasszerek brutalitásáról. Mindenféle liberális megmondóember használta ki az esetet arra, hogy elmondhassa: minden bv-s tulajdonképpen szadista náci. Ám az valahogy kimaradt a hírekből, milyen feltételekkel kell napról napra biztosítaniuk egy évtizedek óta elhanyagolt és súlyosan túlterhelt rendszer működését. A körülmények miatt a fegyőrök zöme, ahogy én látom, rövid szolgálat után fáradt, fásult emberré válik. Ezen aligha segíthet más, mint a nagyobb megbecsülés. A jobb feltételek ráadásul a válogatást is megkönnyítik – hogy csak a tényleg alkalmasak kerüljenek a bv kötelékébe. Természetesen nem állítom, hogy 42 millió forinttal meg lehetne oldani a nyolcezer fős állomány minden problémáját, a legkiégettebb dolgozók rehabilitációjához viszont kiváló alap lehetett volna. De nem így lett. Mert valakinek valamiért a telefonok mindennél fontosabbak voltak. Hát, jó beszélgetést!