Berlin is besokallt. Az eddig a háború elől menekülő, s jobb élet reményében Európába áramló tömeggel szemben végtelenül megértő németek is bevezették az ellenőrzést a bajor–osztrák határon. A térségbe vagy két tucat készenléti rendőrszázadot vezényeltek, a levegőben helikopterek köröznek. Ezt teszi Ausztria, amely már katonákat is vezényelt a keleti határra, s ezt fontolgatja Szlovákia, valamint Lengyelország is. A megértőbb és szalonképesebb magyarázatok szerint ezek az intézkedések csupán azt szolgálják, hogy a migránsok befogadása rendezetté váljon, miközben egyre erősödnek azok a hangok, amelyek szerint közülük sokan nem is valódi menekültek. Vannak, akik nem is leplezik, hogy nem kérnek a migránsokból, mint Magyarország, míg mások, például Ausztria a politikai korrektségbe belebonyolódva álszent módon azzal indokolják a hadsereg kivezénylését, hogy a katonák csupán segítenek a menekülteknek. Egy szó, mint száz, egyre nagyobb a káosz, és mind hisztérikusabb a hangulat.
Európa valójában csak most szembesül a problémával és annak a nagyságával, s első kétségbeesésében bezárkózik. Kiderült, hogy a dublini szerződés felett eljárt az idő, a schengeni rendszer omladozik, az uniós tagországok pedig egymásra mutogatnak. Ez utóbbira szomorú, ám annál látványosabb példa, ahogy az osztrák kancellár beszél a magyar miniszterelnökről. Két szomszédos, a válságban ugyancsak érintett ország ahelyett, hogy egyeztetne és a megoldást keresné, sárdobálással foglalkozik.
A mostani népvándorlás eleve megosztja már egy-egy országon belül is a politikai erőket. Jó példa erre a nyitottságát folyamatosan hangoztató Németország, ahol nemcsak a koalíció két fő ereje, de a kormányzó kereszténydemokrata szövetség két pártja sem ért egyet ebben a kérdésben. Míg az egyik oldal démonizálja a menekültkérdést kétségkívül hátborzongató retorikával előadó Orbán Viktort, addig a bajor miniszterelnök a megoldás közös keresésére egyenesen Münchenbe hívja magyar kollégáját. De a magyar kormánnyal szemben kimondottan ellenséges német sajtóban is megjelennek már az olyan hangok, amelyek szerint Orbánnak akár igaza is lehet. Ugyanígy, miközben a már említett Werner Faymann osztrák kancellár felelőtlennek nevezi Orbánt, addig az éppen e válságon erősödő, mellesleg korábban éppen a magyar munkavállalók hazaküldésével kampányoló szélsőjobboldali ellenzéke piedesztálra emeli a magyar kormányfőt. Hatványozott a megosztottság a nemzetek között, s az Európai Unió tagországai közül valójában csak Németország, Ausztria és Svédország áll ki legalább szavakban a menedékhez fűződő jog mellett. Közben persze ugyanúgy zárja be a kapukat – csak éppen mosolyogva.
Európának azonban a probléma komolysága ellenére sem a menekültkérdés, hanem saját belső megosztottsága a fő gondja. Valójában ezzel a politikai válsággal szembesülhetünk nap mint nap, s az egység mind fájdalmasabb hiánya akadályozza a migránsok helyzetének rendezését is. Nincsenek víziók, hiányzik a kompromisszumok keresése, ehelyett előtüremkedik az önzés, a pártszempontok és a nemzeti érdekek ütközése. Ezért nem foglalkozott eddig szinte senki érdemben ezzel a problémával. Külön-utas megoldások mellett szép vagy kevésbé szép szólamokat hallhattunk, kioktatást, és vádaskodást. Folyt az egymásra mutogatás, a kérdés elodázása, miközben már égett a ház. Itt az ideje hát munkához látni, a valódi kérdésekkel, az unió határainak védelmével, a valódi menekültek befogadásának megszervezésével és ami a legnehezebb, a probléma gyökereinek kezelésével foglalkozni. Amíg még nem késő.
