Van valahol a képzeletünkben, az álmainkban, a reményeinkben egy igazi Európa. Hagyományos értékekre épülő, azokat követő része a világnak, ahol kultúrák, nyelvek, vallások és hitek nemcsak békében megférnek egymással, de kölcsönhatások révén segítik, gazdagítják is a másikat. Amikor kimondjuk ezt a szót: Európa, erre az ideális helyre asszociálunk nemcsak mi, helyben lakók, hanem a föld minden népe. Pedig ezt az ideális Európát egyre kevesebben és egyre kevésbé látják. Milan Kundera a 80-as évek elején írta, a hagyományos, az anyagi és eszmei értékeket összhangban tudó Európa már csak itt található a Varsó, Prága, Budapest, Belgrád tengelyen, a Nyugat végérvényesen konzumálódott, s csak itt, Közép-Európában tartják életben néhányan az eredeti európai szellemet. Félő, Kunderának igaza volt, hisz meglepődve tapasztaltuk, hogy ebben a nagy, közös Európában akikre rábízatott e hagyományos szellemiség megőrzése, azok jelentős része valami egészen mást akar megőrizni, s egyes tradicionális alapértékeknek nemcsak meghatározó jelentőségét tagadja, de egyenesen károsnak ítéli. S teszi ezt más európai értékekre hivatkozva, mindenekelőtt a mindig, minden helyzetben előrángatható toleranciára. Nagy-nagy türelem és empátia kell ahhoz, hogy elviseljük, amikor hisztérikusan számon kérik rajtunk. Mert a politikai korrektség nem európai érték, sőt, épp ellenkezőleg, az európai szellemiség arra épült, hogy pontosan meghatározták az alapvető fogalmak jelentését.
A magyar vasutat megbénító, harmadik világbeli migránsok, akiknek döntő többsége szírnek vallja magát, szintén azt a valóságban nem létező és egyre kevésbé megjeleníthető Európát vizionálja maga elé. „Mi demokraták vagyunk. Szabadon szeretnénk élni és imádkozni” – nyilatkozta egy ifjú ember lapunk munkatársának. „Amikor Iránból elindultak, csak egyetlen tervük volt, a keresztény Európa” – mondja a másik megszólaló, s hogyan győzzük meg őket, hogy a jelenlegi Európai Unióban ezeket a vágyálmokat hiába keresik? A keresztény Európa vezetői ma azt várják el a keresztényektől, hogy a tolerancia nevében korlátozzák hitük szabad kinyilvánítását, hogy ne zavarják a más hitűek komfortérzetét. Természetesen vallásszabadság van, csak az imádkozás szabadságának vannak apróbb korlátai, olyanok például, hogy igyekezzenek azt a templomokon belül tartani. A keresztény Európa már jó ideje nem keresztény, mondhatnánk, ha azt keresték, akkor jócskán eltévedtek szegény migránsok, de a muzulmán Európát lehet, hogy összehozzák, mert ha egyszer elegendő szavuk lesz, ők nem lesznek szemérmesek az iszlám döntő jelentőségét hangoztatni az európai kultúra kialakulásában.
Persze a kérdés itt lebeg, ha muzulmánként szabadon szeretnének imádkozni, ráadásul még született demokraták is, miért nem a térség mélyen vallásos országaiba emigrálnak, ahol ugyan a demokrácia kisebb-nagyobb kihívásokkal küzd, de az igazi demokrata arról ismerszik meg, hogy küzdeni is képes a néphatalomért. A térség számos országában nemcsak szabadon, de zavartalanul imádkozhatnának, ráadásul a gazdasági helyzetük is elbírná a menekültek ellátását, befogadását és integrálását. Ebbe esetleg az Amerikai Egyesült Államok is invesztálhatna egy kisebb (nagyobb) összeget, ha már akkora demokráciát hintett szét a környéken, hogy a lakosság fele menekülni akar. Egészen konkrétan: az USA arab világbeli szövetségesei (lehet, hogy véletlen, de mindegyik dúsgazdag ország) miért nem fogadják be saját arab testvéreiket, miért kell azoknak a keresztény Európába menekülniük, hogy szabadon imádkozhassanak? Az más kérdés, hogy Európa már rég nem keresztény, de még nem is mozlim.
