Eddig döntetlen

Láttunk mi már valódi gazdatüntetést, az nem egészen úgy nézett ki, mint az a minapi táblaemelgetés.

Az állás nulla-nulla, de lehetne fordítva is – jut eszembe futballbolond barátom aranyköpése az állami földek eladása körüli politikai szócsata kapcsán. Az ellenzéki pártok hétfőn összehoztak ugyan egy tüntetést a kormány tervei ellen, de erejükből csak annyi tellett, hogy felmenjenek a pályára. Épkézláb akciót képtelenek voltak összehozni, nem is csoda, hogy a néhány száz résztvevős megmozdulás gyakorlatilag visszhangtalan maradt. A tüntetőket a kormánynak az a szándéka hozta össze, hogy eladnának nagyjából 380 ezer hektárnyi, ötvenezer tagban álló, állami tulajdonú termőföldet. A kijelölt területek 80 százaléka aprócska, tíz hektár alatti parcella, de akad közöttük háromhektárosnál kisebb. Jelentős részüket jelenleg is bérlik, s a deklarált cél a kormány tálalásában pontosan az, hogy a helyben lakó gazdák tulajdonhoz jussanak, kiszámíthatóbb, tervezhető jövőcélt állítva maguk elé.

Ez így nem tűnik éppen ördögtől való elképzelésnek. Az ellenzék ehhez képest szinte hazaárulást emleget. Az LMP-s Sallai R. Benedek, a vérszegény tiltakozás egyik szervezője például azt mondta, „a Fidesz-kormány a szakadék felé viszi az országot”, illetve hogy „a politikai hatalmat gazdasági hatalommá átjátszva bűnt követnek el azok, akik eladják a termőföldet, meglopva ezzel az egész társadalmat”. A második Orbán-kormány államtitkáraként éppen mezőgazdasági területen tevékenykedő Ángyán József professzor szerint pedig „felhatalmazás nélkül adják el a stratégiai nemzeti vagyont”, ezért a folyamat „erkölcstelen és alkotmányellenes”. Ő attól tart, végül a tőkeerő fogja eldönteni, kinek a tulajdonába kerülnek a dobra vert földterületek.

Akinek úgy tűnik fel, hogy a mezőgazdaság jövőjéről szóló, kiérlelt álláspontok helyett csupán kommunikációs panelek feszülnek itt egymásnak, valószínűleg nem téved nagyot. S ez nem is csoda. Ahhoz ugyanis, hogy a kormány ebben az ügyben most megkérdőjelezhetetlenül hiteles álláspontot képviseljen, sokkal konzekvensebb földbirtok-politikát kellett volna folytatnia eddig. Gondoljunk csak bele, milyen nehéz lehet most a privatizáció haszna mellett hitelesen kiállnia annak, aki korábban maga is amellett tette le a voksát, hogy a termőföld tulajdonjogának megszerzését és hasznosítását sarkalatos törvény rögzítse! Az sem sokat segíti most a földeladás híveit a kikezdhetetlen érvelésben, hogy a szintén a családi gazdaságok megerősítésének céljával meghirdetett állami földbérleti pályázatok végeredménye erősen felemás képet mutat, arról nem is beszélve, hogy nemrégiben az Alkotmánybíróságnak kellett megsemmisítenie az állami tulajdonú védett területek vagyonkezeléséről szóló törvényt.  Lázár Jánosnak ráadásul tegnap igencsak cinikus érvet sikerült felhoznia a kormány tervei mellett: a szocialisták és a fideszesek szétlopják az állami agrárcégeket. Az ellenzék kiállását meg az teszi súlytalanná, hogy nincsenek mögöttük az érintettek. Láttunk mi már valódi gazdatüntetést, az nem egészen úgy nézett ki, mint az a minapi táblaemelgetés a Kossuth téren.

Maradva a nyitó hasonlatnál, egy meccs akkor válik jelentőssé, ha vagy a presztízse, vagy a tétje nagy. Politikáról lévén szó, előbbit el is felejthetjük. A valódi tét felmérése ugyanakkor egy kívülálló számára éppen azért nehéz, mert a kommunikációs hangzavarban vagy nem hallatszik azoknak a hangja, akikről ennek a történetnek szólnia kellene, vagy ki sem nyitják a szájukat. Reméljük, az érintettek, vagyis a gazdák képesek lesznek felmérni, hogy a játék a boldogulásukra, vagy éppen ellenkezőleg, a bőrükre megy-e ki, és szükség esetén lesz elég erejük az érdekeik érvényesítéséhez.