Előre megfontoltan

A globális tömegkommunikációt meghatározó nyugati fősodrú média gátlástalanul kettős mércét alkalmaz.

A negyedszázada első expedíciós hadműveletükbe kezdő oroszok egyből civileket bombáznak Szíriában, míg az amerikaiak 25 éve vég nélküli háborúikban – megszokott eufemizmussal élve – „járulékos károkozási incidensben lehetnek érintettek” az afganisztáni Kunduz egyetlen, nyugati civil szervezet működtette kórházánál. A két példa csak ízelítő abból, ahogy a globális tömegkommunikációt meghatározó nyugati fősodrú média gátlástalanul és kritikátlanul kettős mércét alkalmaz. A megcélzott közönség többsége pedig sajnos tudatlanul elfogyasztja és beidegződésként magáévá is teszi, amit elé tálalnak. Az a csekélység pedig, hogy elgörbített hírekben hús-vér emberek szerepelnek – mint az a huszonkét orvos és beteg is, akiket a hét végén szétlőtt és elevenen elégetett az amerikai légierő egyik „légi ágyúnaszádja” –, gyorsan feledésbe merül.

A hírfogyasztói társadalom és az információs igényét kiszolgálók néhány tiszteletre méltó kivételtől eltekintve, úgy tűnik, képtelenek tanulni az orruk előtt zajló történésekből. A minden hájjal megkent propagandistákkal, kommunikációs-marketinges szakemberekkel és csúcstechnológiával felvértezett hatalmi apparátusokkal szemben úgy festenek, mintha egy immunrendszerét vesztett beteg dacolna a legsúlyosabb kórokozóval. És ez még az elnézőbb hasonlat.

A jóérzésű európai ember nem hisz a szemének. Az nem lehet, hogy a racionalitás feltalálójaként magát meghatározó Nyugat közvéleménye és intézményrendszere ennyire képtelenné vált volna az igazság meglátására, közszemlére tételére és persze szolgáltatására! Különösen úgy, hogy a tények olyannyira égbekiáltóak. A világon az elmúlt néhány évtizedben kirobbant háborús konfliktusok nagyobbik részének az Egyesült Államok kezdeményezője, nyílt vagy rejtett módon résztvevője volt. Tízezres nagyságrendben dolgoznak az amerikai apparátusban olyan szakemberek, katonai és titkosszolgálati tervezők, akik az eljövendő idők konfliktusaival foglalkoznak, az igencsak széles értelemben vett és végtelenül rugalmasan kezelt „amerikai érdekek védelme” címszó alatt. Ők sem immúnisak persze a meglepetésekkel szemben, de stratégiai értelemben az esetek döntő többségében az előre megfontoltság tényként kezelhető. Ugyanakkor Amerikának és szövetségeseinek mint expedíciós, intervenciós (értsd: idegen) erőnek mindig baja van a helyismerettel és a taktikai, elsősorban a humán hírszerzéssel. Így a költséges haditechnikai beruházáshoz, az összetett harcérintkezési szabályokhoz, a harctéri jogászkodáshoz képest igen magas a civil áldozatok száma hadviselésük közben. A háborús eseményeknek mind a legalacsonyabb, mind pedig a legmagasabb szintjén tetten érhetők hát azok a tények, amelyek – legalábbis az esetek egy részében – igencsak valószínűvé teszik háborús bűnök elkövetésének gyanúját.

A kunduzi támadást elszenvedő Orvosok Határok Nélkül szervezet jogosan hozta fel már első reakciójuk egyikeként ezt a lehetőséget. Az erre hivatott intézményeknek, mindenekelőtt a Hágai Büntetőbíróságnak kötelessége, hogy intézkedjen, s ezáltal megmentsen valamit a Nyugat elvesztett moralitásából is. Nem lesz könnyű dolguk, de erre a precedensre nagy szükség lenne, hogy elkerülhetővé váljanak a fékevesztett tengerentúli birodalom által okozandó újabb hasonló tragédiák.