A fenti eredményekben a nyugati politikai váltógazdaság lassú, de visszafordíthatatlan végjátszmájának egy fejezetét láttuk. A szabadságpárt emellett rövid időn belül a negyedik tartományi választáson bizonyította, hogy bejelentkezett a nagypártok táborába. Heinz-Christian Strachéék brutálisan egyszerű üzenetekkel küzdötték be magukat a tartósan harminc százalék felettiek közé. Hiába tiltotta le két országos kereskedelmi csatorna reklámjaik sugárzását, Strache lazán megkopogtatta a híveinek kimérten integető Häupl vállát: Helló öreg, itt a fiatal generáció! És még csak egy tartományi választásról beszélünk.
Ami Ausztria kicsiben, az Európa nagyban. Trendszerű összeomlás zajlik, két menekültszálló-felgyújtás közötti szónoklás tennivalókról, európai értékekről, és itt már olyan mindegy, hogy szélsőbalról vagy szélsőjobbról tematizál a spanyol Podemos, a görög Sziriza vagy a Szabadságpárt.
A gazdasági világválság már amúgy is alaposan átrendezte az európai politikai térképet, a migránsproblémába belezuhanva pedig máris elfelejtjük, miért nőttek nagyra egyes „újutas” pártok. Úgy tűnik, az európai döntéshozó elit egyetlen jobboldali győzelem után sem ismerte fel, hogy a választó eszméletlenül nem vevő az irányított válságkezelésre, viszont nagyon várja már a konkrét kiállást, akkor is, ha az politikailag nem teljesen korrekt.
