Szélső érték?

Bécs tehát vörös marad, de minden más alapvetően és hosszú időre megváltozott az osztrák politikában.

Megnyugodhat a balliberális kampánygép, nyomda leáll, tanácsadó hátradől, a veterán Michael Häupl bécsi polgármester hozta a liberális média által nagyon várt eredményt. A szociáldemokraták könnyedén koalícióra léphetnek a jól ismert élettárssal, a zöldekkel, megy tovább minden gördülékenyen. Vagy valami mégis megváltozott? Az biztosan, hogy néha szóba kell majd állni azzal a fenegyerekkel, akinek majdnem annyi szék jut a bécsi képviselő-testületben, mint a tulajdonképpeni nyertesnek. Ki győzött tehát?

Ellopta a bulit a menekültválság, a bécsi választási kampányban most bárki könnyen követhette pro-, illetve antimigráns pólusra hangolt iránytűjével, hogy kire is kellene szavaznia. Ám Bécs és Ausztria jövőjéről annál kevesebb szó esett. Hiába, a válság a populistáknak kedvez, ilyenkor az mondja meg, miről folyjon a társalgás, aki a leghangosabb, meg aki vállalja a konkrét állásfoglalást. És ez ugyebár most a szabadságpárt volt.

Bármennyire is izgatottan kevergették csészéikben a feketét a belvárosi bérpaloták nyugdíjasai, és kérdezgették a körfolyosó korlátján áthajolva, hogy itt vannak-e már a migránsok, azért csak behúzták az ikszet a szocialisták mellé. Mert ők jelentik az állandóságot, a megbízhatóságot. Ők a nagybetűs jólét történelmi megformálói, a modern gazdagság megteremtői, egyszóval a szakértői gárda. Mert isten tudja, mit hoztak volna Strachéék? Valami felforgatót, túlságosan újat, de az biztos, hogy sok potmétert kellett volna áthangolni hozzájuk az agyakban, és ezt a körfolyosókon ezúttal nem vállalták. Ettől még a szemétdíj nőni fog, a jólét viszont nem biztos.

Bécs tehát vörös marad, de minden más alapvetően és hosszú időre megváltozott az osztrák politikában. Kezdjük talán rögtön a szocialistákkal. Bár a veterán Häupl városvezető nyilván összekalapálja a koalíciót a rétegpárt zöldekkel, súlyos vereség a balliberális érzelmű tábornak, hogy ezzel a győzelemmel évtizedek óta nem látott mélységben végzett az SPÖ, két stratégiai kerületet el is veszítve. A nagy történelmi váltótárs, a néppárt megsemmisítő vereséget szenvedett, mint ahogy az a stájer, a felső-ausztriai és a burgenlandi fordulóban is megtörtént. A megbízható koalíciós erő, a konzervatív pillér végelgyengülésben ha nem is kimúlt, de a lét-nemlét között lebeg. A néppárt öt év alatt durván szólva sikeresen megfelezte önmagát az osztrák fővárosban.

A fenti eredményekben a nyugati politikai váltógazdaság lassú, de visszafordíthatatlan végjátszmájának egy fejezetét láttuk. A szabadságpárt emellett rövid időn belül a negyedik tartományi választáson bizonyította, hogy bejelentkezett a nagypártok táborába. Heinz-Christian Strachéék brutálisan egyszerű üzenetekkel küzdötték be magukat a tartósan harminc százalék felettiek közé. Hiába tiltotta le két országos kereskedelmi csatorna reklámjaik sugárzását, Strache lazán megkopogtatta a híveinek kimérten integető Häupl vállát: Helló öreg, itt a fiatal generáció! És még csak egy tartományi választásról beszélünk.

Ami Ausztria kicsiben, az Európa nagyban. Trendszerű összeomlás zajlik, két menekültszálló-felgyújtás közötti szónoklás tennivalókról, európai értékekről, és itt már olyan mindegy, hogy szélsőbalról vagy szélsőjobbról tematizál a spanyol Podemos, a görög Sziriza vagy a Szabadságpárt.

A gazdasági világválság már amúgy is alaposan átrendezte az európai politikai térképet, a migránsproblémába belezuhanva pedig máris elfelejtjük, miért nőttek nagyra egyes „újutas” pártok. Úgy tűnik, az európai döntéshozó elit egyetlen jobboldali győzelem után sem ismerte fel, hogy a választó eszméletlenül nem vevő az irányított válságkezelésre, viszont nagyon várja már a konkrét kiállást, akkor is, ha az politikailag nem teljesen korrekt.