Szó se róla, a konstrukció trükkös volt. Államközi szerződést kötöttünk Oroszországgal, arra alapozva, hogy az első négy paksi blokk felépítését lehetővé tevő 1966-os kontraktus jelen pillanatban is hatályos. A magyar álláspont szerint ilyen esetben nem kötelező nemzetközi tendert kiírni, Brüsszel szerint viszont az uniós közbeszerzési szabályokat csak akkor lehet mellőzni, ha maga a megállapodás „összhangban áll az uniós alapszerződéssel, a bizottság pedig pont ezt vitatja”.
Hogy a hazai döntéshozók pontosan milyen okok miatt határoztak a nyilvános versenyeztetés mellőzése mellett, azt alighanem még a kormányon belül is csak néhányan tudják. Így alighanem kevesen vannak azok is, akik valóban hitelesen képviselhetnék az ügyet a közvélemény előtt. Márpedig erre nagy szükség lenne, hiszen függetlenül attól, hogy jelen esetben kinek van igaza, eddig a magyar kormány részéről csak azt hallhattuk, hogy Brüsszel mindenre rábólintott Paks kapcsán. Ellentmondás ez a javából, de a jövőre nézve némi reményt adhat, hogy a Budapest– Belgrád-vasútvonal felújítására tegnap parafált, szintén államközi (ezúttal kínai) szerződést majd csak azután nyújtják be a parlamentnek, hogy előtte egyeztettek Brüsszellel. Talán Paks esetében sem ártott volna így eljárni, ha már egyszer az uniónak tagjai, az igazunkban pedig biztosak vagyunk. A szabályok betartása alól márpedig az önbizalom sem ad felmentést.
