Bár a Sintra, egy finn kutatóintézet szakemberei szerint a bevált nemzeti emisszió-csökkentési stratégiák világméretű alkalmazásával 25 százalékkal lehetne leszorítani az üvegházhatású gázok kibocsátását 2030-ra, ám kevés jel utal arra, hogy a hangzatos ígéreteknél messzebbre jutunk. Hisz a politikai gondolkodásban jobbára csak a máról holnapra szavazatra váltható akciók és a rövid távú gazdasági érdekek nyomnak valamit a latban.
Egyébként a félmegoldások is rendkívül népszerűek. Erre meglepő példa a környezettudatosságban jóval előttünk járónak gondolt Németország, amely eldöntötte, záros határidőn belül lekapcsolja összes atomerőművét. Ám a programot nem hangolták össze tökéletesen a megújuló energiaforrások kiaknázásával. Az ország áramigényének jó részét ugyanis átmenetileg az olcsó és szennyező lignit és fekete kőszén égetésének fokozásával elégítették ki. 2013-ban ebből fedezték áramszükségletük 45 százalékát (míg 12-t földgázból és kőolajból, 15-öt nukleáris energiából, a negyedét pedig a megújuló energiából). De hivatkozhatnánk arra is, hogy a világ számos pontján széles mosollyal pózolnak a politikusok egy-egy elektromos autók számára létrehozott töltőállomás átadásánál, viszont addig még nem jutottak el, hogy ténylegesen segítsék a zéró emissziós járművek elterjedését.
Párizs tehát könnyen közös jövőnk temetőjévé válhat. Csak remélni tudom, hogy tíz nap múlva majd mindenki a fejemre olvassa: alaptalanul károgtál!
