Tavaly volt részem abban, hogy elkészüljön egy szakmai tanulmány egy tömbmagyar határon túli régió, a Székelyföld egészségügyi helyzetéről. Ebből kiderült, hogy fejletlen és elhanyagolt az egészségügyi infrastruktúra, ugyanakkor elöregedett, fásult és elszegényedett az orvosgárda. Nincsenek korszerű diagnosztikai eszközök, ezért a súlyos betegségeket sokszor túl későn diagnosztizálják. Elgondolkodtató tény az is, hogy úgy él immár több százezer magyar állampolgár a környező országokban, hogy ott évtizedek óta gyakorlatilag nincs semmilyen egészségügyi szűrőprogram. Ha pedig súlyos beteg lesz valaki, és az országában nem tudnak rajta segíteni, már nincs Segítő Jobb, amely a beteg útját egyengetné az anyaországi kórházakba és kifizetné a borsos kórházi számlát. Bizonyos esetekben ez még bevételt is jelenthetne a forráshiányos magyar egészségügynek, hiszen például a román egészségbiztosító egy friss törvény értelmében elméletileg kifizeti a költségeit az olyan beavatkozásoknak, amelyeket otthon nem tudnak elvégezni.
Kommunikációs szinten erős a polgári kormány a határon túli magyarok védelmével kapcsolatos kérdésekben. Jó lenne immár a tényeket is hozzáigazítani a szavakhoz.
