Csak a szavazatuk kell?

Fejletlen és elhanyagolt az egészségügyi infrastruktúra Székelyföldön.

Néhány napja írtuk meg, hogy a második Gyurcsány-kormány idején az SZDSZ markába kerülő egészségügyi vezetés bedöntötte, majd a 2010-től hatalomra kerülő polgári kormány is veszni hagyta a Segítő Jobb Alapítványt, amely működésének két évtizede alatt súlyosan beteg határon túli magyarok tízezreinek gyógykezelését tette lehetővé az anyaországban. Többek között a marosvásárhelyi magyarellenes pogrom során brutálisan megvert Sütő András író anyaországi kórházi ellátását szervezték és támogatták, de a határon túli magyarok között nincs olyan rokoni vagy baráti közösség, ahol ne lenne legalább egy ember, akin segítettek, nem ritkán az életét mentve meg ezzel.

Arról is beszámoltunk, hogy alig akad olyan felelős anyaországi vagy határon túli politikus, aki ne protezsálta volna be valakijét (vadászbarátjának fiát, távoli rokonát, kedves határon túli ismerősét) a Segítő Jobbon keresztül történő anyaországi kórházi ellátásra. Igaz, arról is hallottunk már eleget, hogy a hála nem politikai kategória. Az külön elgondolkodtató, hogy első körben gyakorlatilag hatvanmillió forinton múlik a civil szervezet túlélése, és ezt a pénzt ráadásul az állam az egyik zsebéből a másikba rakná, hiszen az akkor még ezen a néven létező APEH kezdeményezte a felszámolásukat. Az történt ugyanis, hogy a betegek ellátását elvégeztették, de mivel nem kapták meg a nekik szánt költségvetési támogatást, tartozást halmoztak fel a kórházaknál, és nem tudták befizetni a munkatársaik után a járulékokat sem.

Cikkünk nyomán rengeteg keserű hangú üzenetet kaptunk a határon túlról – sokan úgy kezdték a mondanivalójukat, hogy ma már ők sem élnének, ha nem lett volna a Segítő Jobb. Olyan is akad, aki szerint úgy tűnik, hogy csak a szavazata volt fontos, az egészsége már nem annyira. Valóban érdekes helyzet: miközben feltűnően jól sikerült a határon túlra exportálni a magyar belpolitikai vitákat és problémákat, ha a határon túli közösségnek vannak gondjai, azok orvoslásában már nem töri el a jármot a magyar politikai elit. És persze nem lehet azt sem elégszer kimondani, hogy a magyar egészségügy már régen összeomlott volna, ha a tőlünk Nyugatra távozott orvosok és ápolók helyébe nem áll be például az Erdélyből érkezett, jól képzett, magyar nemzetiségű egészségügyi személyzet.

Tavaly volt részem abban, hogy elkészüljön egy szakmai tanulmány egy tömbmagyar határon túli régió, a Székelyföld egészségügyi helyzetéről. Ebből kiderült, hogy fejletlen és elhanyagolt az egészségügyi infrastruktúra, ugyanakkor elöregedett, fásult és elszegényedett az orvosgárda. Nincsenek korszerű diagnosztikai eszközök, ezért a súlyos betegségeket sokszor túl későn diagnosztizálják. Elgondolkodtató tény az is, hogy úgy él immár több százezer magyar állampolgár a környező országokban, hogy ott évtizedek óta gyakorlatilag nincs semmilyen egészségügyi szűrőprogram. Ha pedig súlyos beteg lesz valaki, és az országában nem tudnak rajta segíteni, már nincs Segítő Jobb, amely a beteg útját egyengetné az anyaországi kórházakba és kifizetné a borsos kórházi számlát. Bizonyos esetekben ez még bevételt is jelenthetne a forráshiányos magyar egészségügynek, hiszen például a román egészségbiztosító egy friss törvény értelmében elméletileg kifizeti a költségeit az olyan beavatkozásoknak, amelyeket otthon nem tudnak elvégezni.

Kommunikációs szinten erős a polgári kormány a határon túli magyarok védelmével kapcsolatos kérdésekben. Jó lenne immár a tényeket is hozzáigazítani a szavakhoz.