Ennyit ér az emberélet?

Megnyugvást hozó ítélet helyett csak kérdések sorjáznak mindannyiunkban.

Bűncselekmény hiányában első fokon minden vádlottat felmentett az összes vádpont alól a Veszprémi Törvényszék a vörösiszap-katasztrófa tegnapi büntetőperében. Megnyugvást hozó ítélet helyett csak kérdések sorjáznak mindannyiunkban. Ennyit ér tíz ember élete? Ki felel a több mint kétszáz ember által elszenvedett, sok esetben örök billogot hagyó, éveken át gyógykezelt sérülésekért? Falu- és városrészek, műtárgyak lerombolásáért? Folyóvizek élővilágának kipusztításáért? Szántók, erdők méreggel átitatásáért? Sorsok lerontásáért, életek tönkretételéért? Több tízmilliárd forintnyi kár és költés okozásáért? Végső soron Magyarország történelmének legnagyobb ipari katasztrófájának előidézéséért?

A bíróság ítélete szerint a vádlottak nem felelnek semmiért. Még csak a gát sem. A felelős az altalaj.

Erre jutott a bíróság a három és fél évnyi, kétszáz tárgyalási napot igénybe vevő perben. Amint az az „ítélet” indoklásában elhangzott, nem 2010 októberében pecsételődött meg az ajkai X-es számú vörösiszap-tározó sorsa, hanem 1998-ban, amikor megkezdték a létesítmény feltöltését. Igaz, akkor is döntött valaki, hova, mi célból, mikor és legfőképpen milyen tervek alapján épüljön a tározó, ám a bíróság leszögezte: a vádlottak akkor nem is dolgoztak a vállalatnál. Ezzel kár lenne vitatkozni, ugyanakkor a cég privatizálását követően a tulajdonosoknak vizsgálniuk kellett volna a létesítmények állékonyságát, folyamatosan figyeltetni azokat, és mért adatok alapján meghozhatták volna a szükséges intézkedéseket. (Nem mellesleg azt a bíróság is kimondta: elmaradt a monitoring.) A meghallgatott szakértők is leszögezték, hogy a kazetta halálra volt ítélve, a cég egy ketyegő bombán ült. Ehhez képest a vád szerint túltöltötték a tározót, ezzel óriási nyomás nehezedett a falakra, az alapokra.

A felelőssé tett, sokat szidalmazott altalaj nem véletlenül veszítette el stabilitását, és különben is, ennek bizonyosan voltak jelei, azaz meg lehetett volna előzni bajt. Arról nem is beszélve, hogy a vállalat – ahogy több más alucég – áttérhetett volna a száraztechnológiára, ahogy a katasztrófa után meg is tette. Ebben az esetben most nem lenne miről beszélni.

A károsultak által indított polgári perekben a legtöbb esetben a bíróság már jogerősen kimondta, hogy megállapítható a Mal Zrt. felelőssége, mert a cég azzal, hogy elmulasztotta ellenőrizni a gátfalak állékonyságát, és nem végzett megfelelő karbantartási munkákat, megsértette a felperesek magánlakáshoz, testi épséghez, emberi méltósághoz fűződő személyiségi jogait. Ha nem így ítélkezett volna a bíróság, a károsultak sem kaphattak volna sokmilliós, ám az elvesztett családtagokat, tönkrement életeket nem pótló kártérítést. Mi több, a polgári ügyekben eljáró bíróság szerint a Mal a mulasztás miatt nem volt képes elhárítani a készülő veszélyt. A Fővárosi Törvényszék úgy ítélt: a gát tervezése és a létesítmény megépítése is hibás volt, a karbantartás elmaradása pedig ugyancsak felveti a cég felelősségét.

– Miként lehetséges, hogy az egyik bíróság elítéli, a másik felmenti ugyanannak az ügynek vádlottjait-alpereseit? – kérdezhetik most sokan okkal és joggal. Ezt nem a mi tisztünk eldönteni, ám az biztosnak látszik: alapvető és rendszerszintű problémák feszülnek egymásnak e tragédia kapcsán.

A gát, ahogy a szakértők szájából elhangzott, halálra volt ítélve, és úgy tűnik, ezzel igazából senki nem törődött. Egyúttal a helyi emberekkel sem, akik közül így sokakat szintén halálra ítéltek.