És ez baj. Ha a tanárok úgy érzik, hogy újabb és újabb kötelezően előírt dokumentációk tömegét sózzák a nyakukba, miközben az egész magyar közoktatásban csak a tanórák működnek jól és ésszerűen, az arra utal, hogy a hierarchiában a felülről indított változtatások és az alulról, az oktatás helyszínéről jövő igény köszönés nélkül elsétáltak egymás mellett. Ha „nincs pénz alapvető dolgokra”, és a tantermeket a szülők festik, akkor visszafogva a reformdühöt le kell szállni a földre, és helyben keresni a megoldást.
Lehetetlen nem észrevennünk a párhuzamot az egészségügy problémáival. Ott is visszatérő motívum, hogy az egész düledező építmény csak azért nem omlik össze, mert vannak jó orvosok és lelkiismeretes ápolók. A helyzet itt annyiban más, hogy a fejlettebb országok egészségügyimunkarő-igénye egyre erősebb elszívó erő, ezért ha a kormány ma nem ébred föl, holnap mehet Londonba gyógyíttatni magát.
Ők még csak megoldják ezt, de mi lesz a tízmillió magyarral idehaza?
