Humánpolitika

Aztán 2010-ben jött az Orbán-kormány, és első intézkedései között volt a bérplafon bevezetése.

Amióta kiderült, hogy Szalainé Szilágyi Eleonóra humánpolitikai BKV-igazgató jogszerűen számoltatott le magának 86 millió forintot a közlekedési vállalat kasszájából, értelmetlenné vált mindenféle munkabérrel kapcsolatos (sok, kevés, jár, megérdemelte, igazságos, megdolgozott érte, jogos stb.) diskurzus. Bírósági ítélet mondta ki, hogy Magyarországon az elvégzett munka és az érte kifizetett munkabér között semmilyen, normális emberi ésszel felfogható összefüggés nincs, s aki ilyet feltételez vagy keres, az bizonyosan posztkommunista szekértoló. (Vajon a szekértolókat hogyan fizetik?)

Nagyon bölcs emberek (többek között Demszky Gábor) megmondották, hogy a közüzemi és az állami cégek vezetőinek csúcsmenedzseri, sőt lehetőleg nyugati szintű fizetéseket kell adni, mert közös érdekünk, hogy ezeket a gazdasági egységeket a legkiválóbbak irányítsák, ám ha nem lesznek gálánsan megfizetve, elszívja őket a magánszféra, netán az élelmes külföldi cégek. Gondoljunk csak a BKV-vezérekre, mi lenne ma a főváros közlekedésével, ha annak idején elszívják őket, vagy akár magát Sz.-né Sz. Eleonórát elcsábítja mondjuk a londoni tömegközlekedési vállalat humánpolitikai részlege Beleborzong az ember, mily szörnyűséges állapotok uralkodnának most fővárosunk útjain. (Angliában meg újraforgatnák A buszon című tévésorozatot.) Mindenesetre bevett gyakorlat volt, hogy minél nagyobb volt a BKV – és még jó néhány közüzemi és állami vállalat – vesztesége, a vezetők annál nagyobb prémiumot, jutalmat, nyereségrészesedést (?!) kaptak, hogy ily módon is ösztönözzék őket. Vajon mire? Felesleges volt ösztönözni őket, hiszen közülük többen is jogerős bírósági ítélettel bizonyíthatják, hogy legjobb tudásuk szerint, lelkiismeretesen és szakértelemmel herdálták a közvagyont, nem hanyagságból vagy bűnös szándékkal.

Aztán 2010-ben jött az Orbán-kormány, és első intézkedései között volt a bérplafon bevezetése, mondván, honi viszonyok között havi 2 millió forinttal is remekül megfizetik az állami cégek vezetőit, főleg azon vállalatokét, amelyek költségvetési támogatásból tartják fenn magukat. Ezzel az intézkedéssel a lakosság döntő többsége egyetértett, ami nyilvánvalóan a lopakodó demagógia veszélyére utal. Tavaly szeptemberben megváltoztatták a szabályozást, így a pénzügyi szektorban dolgozó vezetők adható alapbérét 5 millió forintban határozták meg. Az energiaszolgáltatók és a stratégiailag kiemelt vállalatok vezetői 4 milliót, a többi állami vezető 3 milliót kaphat.

Azóta kiderült, hogy a MÁV Zrt., de a villamos művek meg a vagyonkezelő is pénzügyi szektor, ezért ezeken a helyeken is ötmillió adható, ami a lehetséges prémiumot is figyelembe véve évi 40 milliós fizetésemelést tesz ki. A BKV vezetői egyelőre még csórók, csak 27 alkalmazott keres egymilliónál többet, és a vezérnek sincs több 1,8 milliónál. De ami késik, nem múlik.

Persze csúnya dolog mások zsebében turkálni, de még sokkal csúnyább az, amikor keményen dolgozó emberek a saját zsebükben turkálnak, és nem találnak semmit. Márpedig a pénzügyi tevékenységet folytató vasúttársaságnál a dolgozók nem örülnek tiszta szívből a vezetőiket ért megtiszteltetésnek. Hiszen a vezér egy hónap alatt keres annyit, mint a beosztottak két-három év alatt. Ritka az olyan dolgozói öntudat, amelyik az ilyesmit büszkén éli meg.

Pedig a kormány stratégiája világos. A nettó minimálbér idén végre meghaladja a 2009-es szintet. Ideje volt az állami vezetők javadalmazását is hozzáigazítani a régi szinthez.