Tovább, Saul, tovább!

Saul fia már így is messze-messze túlszárnyalt mindent, amit magyar alkotó és műélvező elképzelhet.

Ennél sokkal több kell: át kell menni a szomszédhoz, és beszélgetni kell vele, nem pedig csak legyinteni, hogy már megint Auschwitzot meg Benest fájlalja. Ahogy Nemes Jeles László fogalmazott az Aranyglóbusz átvételekor: „A holokauszt hosszú ideig absztrakció volt, számomra azonban inkább egy emberi arc. Ne felejtsük el ezt az arcot!” A Saul fia ezt az emberi arcot vitte a vászonra, olyan elemi erővel, amilyet a filmvilág régen látott utoljára. Nem madártávlatból akarta megmondani, hogyan is kell viszonyulnunk Auschwitz tragédiájához, hanem közel ment hozzá, egészen a mélyére ásott, és egyetlen ember, a Sault alakító Röhrig Géza arcát kezdte el figyelni. És ha egyszer ránéztünk erre az arcra, nem tudjuk levenni róla többé a szemünket. De ne is próbáljuk meg, hiszen a számtalan fesztiválsiker után még mindig van miért izgulni. Csütörtökön ugyanis már be is jelentik az Oscar-díj jelöltjeit: legyen akkor bárhogyan, a Saul fia már így is messze-messze túlszárnyalt mindent, amit magyar alkotó és műélvező elképzelhet, de azért mi még képzelődjünk egy kicsit tovább, tovább és tovább. Azért egy jó tanácsot még a végére engedjenek meg: soha, soha ne olvassanak kommenteket!