Tegnap Brüsszelben egyértelműen kiderült, mennyire távol áll az Európai Unió (EU) kifinomultnak vélt döntési mechanizmusa a hatékony megoldáskereséstől. A legrosszabb arcát mutatta az EU, ez a klasszikus emberi értékekre épülő magasztos politikai közösség. Mert ugyanis unió, az nem volt, csak nemzetállamok voltak. Európa-szerte huszonnyolcféle partitúra létezik, amelyben csak időlegesen találunk összecsengő (például a visegrádi) hangokat. Békeidőben ez nem volna baj – mondhatnánk, ugorjunk neki még egyszer. Ám már egy éve ostromolják a migránsok az európai határokat, ki-be járkál, akit arra visz a szél, és még azt sem lehet tudni, mit hoz az előttünk álló tavasz. A tavaly novemberi Párizsban elkövetett támadássorozattal egyértelművé vált, hogy korszakhatárhoz ért Európa. Az elkövetők határokon átpendliző, fegyverrejtegető és -kereskedő, a Közel-Keleten képzett terroristák voltak (egyikük még mindig szökésben). Ehhez képest a csúcstalálkozón a külső közös határvédelmet érintő ügyekben nemhogy áttörés, de érzékelhető előrehaladás sem történt.
Az persze a kotta része volt, hogy a felháborító és elítélendő módon egységes állásponttal asztalhoz ülő visegrádiakat megzsarolja valamelyik nagy tudású országvezető. Erre számíthattunk. A magyar határkerítés egyik ősellensége, Matteo Renzi olasz miniszterelnök igencsak elvetette a sulykot, mikor az uniós pénzek megvonásával fenyegette meg a V4-eket arra az esetre, ha továbbra sem vesznek részt a menekültek elosztásában. Álláspontja persze érthető, ő nem építhet kerítést országa köré, neki tovább kell adnia az érkezőket. Az effajta zsarolás hozzátartozik az ilyen csúcstalálkozókhoz. Alekszisz Ciprasz sem hagyta otthon ütőkártyáit. A görög kormányfő közölte: csak akkor támogat akármilyen brit diktátumot, ha mindenki megígéri, hogy nem zárja le a határát. Renzi és Ciprasz kisstílű zsarolás tárgyává tette a népvándorlás megfékezésére eddig tett egyedüli (de ki tudja, meddig) hatásos módszert. A csúcs első huszonnégy órája egyébként merő rettenet lehetett a helyszínen tartózkodó újságíróknak, mert a helyezkedő nyilatkozatok, semmitmondó okoskodások színpadi jelenetei között, a csúcsvezetők vacsorájának menüsorát vizslatva csak a méregdrága uniós büfében lazíthattak.
