Budapest közlekedési csomópontjait, metróállomásait kedd óta ellepték az állig felfegyverzett terrorelhárítók. Az esetenként maszkot viselő, gépfegyveres rendvédelmiek jelenléte nem kelt különösebb feltűnést; ez volt Párizs után is novemberben, a polgárt az ilyesmi már nem lepi meg. Szakemberek szerint viszont a biztonságérzetet növeli, ha láthatóvá is válik a megemelt fokozatú készültség. A jogkorlátozással nem járó intézkedésekkel az ellenzék is egyetért. Bár továbbra sem tudni olyan információról, amely Magyarország közvetlen fenyegetettségére utal, nincs okunk az erődemonstráció mögött pusztán politikai haszonszerzési szándékot gyanítani.
A keddi brüsszeli terrortámadás utáni reakciók számomra legfontosabb eleme az, ami hiányzott belőlük: nem nagyon beszélnek már a kommentárok fordulatról, korszakhatárról, egy új világ kezdetéről, mint szeptember 11. vagy november 13. esetében tették. Sőt, egyenesen várható, a terror perverz logikájából következő csapást emlegetnek sokan. Ha levágják a sárkány egyik fejét, mint tették azt Szíriában és Irakban ősszel az Iszlám Állam megszorongatásával, jön a válaszcsapás az orosz repülőgép felrobbantásával és a párizsi vérfürdővel. Most Salah Abdeslam elfogása hozhatta képletesen működésbe a robbanószerkezeteket a brüsszeli repülőtéren és az uniós intézmények közelében. A támadás sokkoló, brutális és aljas volt – miféle gonosz elme rakat szögeket a pokolgépekbe a szenvedés, a kín növelése érdekében?! –, de meglepő semmiképp. És bár minden jel arra utal, hogy a belga hatóságok mulasztásai is kellettek a véres akció végrehajtásához, senki sem gondolhatja komolyan, hogy a terrorizmus ellen létezik százszázalékos védelem.
Tartok tőle, a brüsszeli támadás tanulságairól, a helyzet kezeléséhez szükséges lépésekről nem tudok újat, eredetit írni. Igazuk van például azoknak, akik szerint az uniós tagállamok titkosszolgálatainak szorosabban kellene együttműködniük a biztonság növelése érdekében. A schengeni rendszer enélkül bizonyosan nem tartható fenn sokáig. Azoknak is igazuk van, akik az ellenőrizetlen bevándorlásban biztonsági kockázatot látnak. De illúzió azt hinni, hogy a külső határok lezárásával elmúlna a veszély is: a roppant erőforrások fölött rendelkező terrorhálózatok számára a határ nem akadály, s az öngyilkos merénylőket kitermelő közeg rég ott él Európa sok nagyvárosában. A terror elleni harc nem lehet eredményes a pénzcsapok elzárása, a radikalizálódást kiváltó társadalmi feszültségek mérséklése vagy a szíriai háború lezárása nélkül. Nyugat-Európa nem engedheti meg magának olyan párhuzamos társadalmak létezését, amelyek a gyakorlatban kivonják magukat az állam joghatósága alól. Ám annak is végzetes következményei lennének, ha az áldozatok szenvedésének látványa keltette indulat miatt elvétjük az ellenséget. Nem az iszlám világgal kell háborút vívni, hanem az iszlamizmust kell térdre kényszeríteni.
Itthon pedig fel lehet vetni a terrorveszélyhelyzet szabályozása kapcsán akár az alaptörvény módosítását is, de az eredeti, az ellenzék által korábban egységesen elutasított javaslatot a brüsszeli horror sem teszi elfogadhatóvá. Egyetlen kormány sem kaphat olyan eszközt a kezébe, amellyel érdemi indoklás nélkül hosszú időre korlátozhatja alapvető szabadságjogainkat. Ha a kormányoldal és az ellenzék szándékai tiszták, erről gyorsan megszülethet egy ésszerű kompromisszum.
Határozottság és józan ész. Nem nagy felismerés, de most tényleg ezekre lenne a legnagyobb szükségünk.
