Egymás után születnek olyan törvények, törvényjavaslatok, amelyek igyekeznek titokban tartani, mire használja föl a kormány és a hozzá közel álló intézmények a közpénzeket. Néhány nappal ezelőtt még az háborított föl sokakat, hogy hírek szerint a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Matolcsy György személyesen kérlelte egy baráti beszélgetésen a húzódozó kormányfőt: akadályozza meg, hogy a bíróság döntése értelmében kötelező legyen nyilvánosságra hozni, mire is költöttek a jegybank alapítványai 250 milliárd forintot. Az erről szóló törvényt rekordgyorsasággal fogadta el az Országgyűlés. Ez az összeg aprópénz ahhoz képest, amit ellenőrizetlenül elkölthet a kormány, ha elfogadják a kancelláriaminiszternek a napokban a költségvetési törvényhez benyújtott módosító javaslatát. A Lázár János által jegyzett elképzelés szerint a kormány rendeletben vagy határozatban dönthetne olyan kötelezettségekről, amelyeknek nincs meg a költségvetési fedezetük.
Az elképzelés egyetlen huszárvágással két problémát oldana meg. Egyrészt mindenféle ellenőrzés nélkül, titokban, az Országgyűlést kikerülve dönthetne közpénzek elköltéséről a kormány. Másrészt költekezéseit nem korlátozza az éves büdzsében rendelkezésre álló összeg, hiszen a javaslat szerint a nemzetgazdasági miniszternek utólag kellene előteremtenie a kiadás fedezetét. Első pillanatra nehezen magyarázható a kancelláriaminiszter lépése, hiszen például a jegybankra vonatkozó törvénymódosítás kapcsán igyekezett a lehető legjobban elhatárolni a kormányt az egyéni képviselői indítványként beadott elképzeléstől. Most pedig a 250 milliárd forintnál nagyságrendekkel nagyobb pénzt, az ország éves költségvetését tüntetné el a nyilvánosság elől. Vagyis a kormány arra készül, hogy szintet lépjen. Ennek azonban néhány kiválasztotton kívül kevesen örülnek majd.
Érdemes megnézni, mit is jelenthet a Lázár-féle javaslat. Olyan pénzeket költhetne el a kormány kénye-kedve szerint, amelyeknek mögött nem áll fedezet. A szituáció igencsak emlékeztet a 2007–2008-as világválság kiváltó okaira. Ott is olyan ingatlanvásárlásokat finanszíroztak a bankok, amelyeknek nem volt meg a fedezetük. A következmények ismertek, mint ahogy az is, hogy akik bűnösök voltak, viszonylag olcsón megúszták, hiszen a számlát mindig a sor végén állók, a „keményen dolgozó kisemberek” fizetik meg. A kormány évek óta tartó központosítási törekvései, illetve a nyilvánosság kizárására tett egyre erőteljesebb kísérletei alapján is joggal vetődik fel a kérdés: most vajon melyik vazallusnak akarnak újabb pénzeket juttatni és milyen célból? Vajon visszafolyik-e valami ebből a pártkasszába?
A gazdasági, költségvetési kérdésekben járatlan ember is könnyen megértheti a javaslatban rejlő veszélyeket, ha végiggondolja a következő példát. A gondosan összeállított családi költségvetés, amelyet jellemzően a feleség ellenőriz, nehézségek árán ugyan, de biztosítja a család megélhetését. A férj azonban titokban, a feleség háta mögött kártyaadósságokat halmoz föl, amit aláírásával kölcsönként ismer el. Egy ideig húzhatja, halaszthatja a törlesztést, egy idő után azonban menthetetlenül fizetnie kell, de nincs miből. Ekkor jöhetnek először a kopasz verőlegények, majd ha ez sem segít, elárverezhetik a teljes vagyont a feje fölül.
Reménykedjünk, hogy a jövő héten az Országgyűlés elé kerülő törvénymódosító javaslat nem azt jelenti, hogy a kormány is szenvedélyes ultijátékosként működik, és nem kártyázza el a jövőnket.
