A riói olimpia rajtja előtt alig száz nappal újabb magyar sportolóról derült ki, hogy megengedhetetlen eszközök segítségével akart a csúcsra vagy annak közelébe felkapaszkodni. A tavaly Bakuban az Európai Játékokon aranyérmet szerző kajakos, Dudás Miklós ráadásul sporttörténelmet írt: ő az első magyar sportoló, akit a biológiai útlevele buktatott le. Erről a kétes dicsőségről szívesen lemondtunk volna
Szépen lassan eljutottunk odáig, hogy a doppingellenes küzdelemben legalább visszamenőleg ki lehet – és kell – mutatni a csalásokat. Ráadásul az elmúlt években a sport tisztaságáért küzdők rengeteg energiát fordítottak a megelőzésre, a felvilágosításra, a sportolók edukációjára, miközben a lebukottakkal szemben példás szigorral léptek fel az illetékesek. Mint azt a Magyar Olimpiai Bizottság nyilvánosságra hozta, ebben az évben 1500 vizsgálatot rendelt meg a Magyar Antidopping Csoportnál, és ezek a vizsgálatok ma már képesek kimutatni a csalást olyan esetekben, amelyekben két-három éve még negatív tesztet produkált a sportoló.
Ma már mindenki félhet attól, hogy lebukik. Mégis voltak, vannak és sajnos lesznek is olyanok – félő, nem kis számban –, akik nem törődve a lebukás veszélyével, az ezzel járó büntetésekkel, megszégyenüléssel, tiltott szerekhez nyúlnak, hogy ott, a legnagyobb pillanatban pirruszi győzelmet arathassanak. És nem foglalkoznak azzal, hogy eljöhet az igazság pillanata, és akkor a veszteség jóval nagyobb lehet „pár pillanat” rivaldafénynél.
Ám manapság az olimpia már kőkemény üzlet is, ahol a legjobbak egy életre megalapozhatják a jövőjüket. Bármi áron. Elég belegondolni abba, hogy Magyarországon egy itt szerzett éremmel – főleg, ha arany – például élete végéig szinte tökéletes anyagi megbecsülést kaphat a sportoló. Legyen elég csak az egyszeri jutalomra – négy éve a londoni játékok egyéni aranyérmesei 35 millió forintot kaptak, de még a bronzért is jár 20 millió – vagy a 35 éves kor után a versenyző élete végéig járó életjáradékra gondolni. Utóbbi esetben az első helyezést elért sportoló járadékának mértéke a bérből és fizetésből élők előző évi – a KSH által számított – országos szintű bruttó nominál-átlagkeresetének megfelelő összeg, míg az ezüstérmes ennek hatvan százalékát, a harmadik pedig a negyven százalékát kapja.
És ez csak a hazai helyzet, ennél sokkal durvábbak a nemzetközi sportvilág pénzdíjai. Teniszben eurómilliókat nyerhet az, aki a négy nagy tornán a legjobbak közé kerül, atlétikában a Gyémánt Liga-sorozatban, vagy éppen úszásban a világkupa-sorozatban dollártízezreket tehetnek zsebre a győztesek. Itt már nem csak babérkoszorúra megy a játék, hihetetlen nagyságú pénz van minden mögött. És ezekért az összegekért bizony megszédülhetnek a sportolók, akiknek teljesítménye a legkeményebb edzésekkel is határos. Márpedig a nagy sikerhez gyakran a határokat kell átlépni, emberfelettit kell nyújtani – és a pszichésen vagy morálisan gyengék számára csak a pénz csengése, a számla duzzadása a fontos. Hányan mondják közülük, nekik a pályafutásuk során kell az egész életüket anyagilag megalapozniuk, a pénz megszerzésére van 10-15 évük.
Dudás mostani esete fontos figyelmeztetés és egyben üzenet. Hiszen a mondás ismert: a hazug embert mindig hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát. Most már a tiltott szerekkel visszaélőket is, hiszen a kontroll, a doppingellenes rendszer működik. A csalók pedig – ha néha évekkel később is, de – megbuknak.
Már csak az olimpia tisztasága, a feddhetetlen sportemberek miatt is reménykedjünk a sánta kutya minél több sikerében.
