Doppingolt a kajakos világbajnok

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Tiltott hormonkészítmény nyomaira bukkantak a 25 éves Dudás Miklósnál.

MNO
2016. 04. 19. 9:41

Az MNO kereste az érintetteket. Storcz Botond szövetségi kapitány azt mondta, hétfő este értesítette őket a Magyar Olimpiai Bizottság „arról, hogy Dudás Miklós személyében van egy doppingesete a sportágnak”. A sportoló ingadozó hormonszintje miatt lett gyanús, így szűrték ki célzottan a hormonkészítményt.

Dudás Miklóst is kerestük, ő azonban nem akart nyilatkozni az MNO-nak.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség kezdeményezi, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság vonja meg Dudás Miklóstól az élsportolóknak járó Gerevich-ösztöndíjat, edzője, Pál Zoltán pedig kerüljön ki a MOB Kiemelt Edző Programjából. A sportág vezetése egyben felajánlja, hogy visszafizeti a MOB-nak azt a támogatást, amelyet az elmúlt egy évben közvetlenül a sprinter felkészülésére fordított, ennek költségét pedig Dudás Miklós klubjára, az AVSE-re terheli. Ez az összeg 1,5-2 millió forintot is elérheti.

Dudás a tavalyi bakui Európa Játékokon győzni tudott egyéniben. Korábban K1 4×200-ban lett világbajnok 2014-ben, Moszkvában, ugyanebben a számban bronzérmes volt egy évvel korábban, Duisburgban. Európa-bajnokságon egy ezüstöt szerzett K1 500-on 2013-ban, emellett ifjúsági és U23-as világbajnok is volt egyéniben vagy csapatban. 2012-ben hatodik lett a londoni olimpián K-1 200-on, a tavalyi milánói kvalifikációs világbajnokságon azonban nem került a döntőbe, így nem szerzett kvótát a riói olimpiára.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség március 23-án töltötte fel YouTube-csatornájára az alábbi videót, amelyben Dudás a felkészüléséről mesélt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.