Ki foglalkozik a foglalkoztatással?
Ennél fontosabb változás, hogy felmentés miatt távozik a minisztériumból Réthy Pál is, ő eddig a foglalkoztatás, a közfoglalkoztatás ügyét vitte.
A sorozatos gyárbezárások és a vegyesen változó munkaügyi adatok miatt a foglalkoztatáspolitika kulcsjelentőségűnek számít, ehhez képest a minisztériumban majdnem öt hónapig nem neveztek ki munkaügyi államtitkárt.
Az ügyeket csupán három helyettes államtitkár – köztük Réthy – intézte egészen október 5-ig. Akkor nevezték ki – éppen a témával foglalkozó sokadik cikkünk megjelenése után – Dudás Katalint államtitkárnak. Ezek szerint államtitkár immár van, most azonban a közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkár posztja ürült meg.
Kérdés, meddig. A pénteki Magyar Közlöny szerint ugyanis csatlakozik a tárcához helyettes államtitkárként Ghyczy Gellért, aki korábban hosszú időn át a Baptista Integrációs Központot vezette, ahonnan szeptemberben távozott. Ő azonban eddigi munkája alapján inkább a szociális igazgatásért, a szociális szolgáltatásokért és az idősügyért felelhet a jövőben. Ugyanis ez a helyettes államtitkári poszt is megürült, ám nem felmentés, hanem lemondás miatt. November legelején lapunk számolt be arról, hogy az eddigi helyettes államtitkár, Bódy Éva fontolgatja távozását.
A fontolgatást a jelek szerint határozott lépés, a lemondás követte.
Eddig nem tudtunk meg részleteket arról, hogy Bódy miért hagyta ott a tárcát bő négy hónapnyi munka után. Az ügyben szombaton megkerestük a szociális minisztériumot.
























