Talán egyszerűbb is lenne, ha a kormányzat ölbe tett kézzel várna. Csakhogy cselekszik, amiről meg rendre kiderül, hogy puszta pótcselekvés. Menesztették a köznevelési államtitkárt – a humán csúcstárca lehetetlen struktúrája azonban maradt. Megkezdték a tárgyalásokat – az viszont a kör négyszögesítése, hogy értelmezhetetlen szereplők ülnek a kerekasztal mellett. Beharangozták a Klik megszüntetését –, aztán kiderült, hogy csak átnevezik. Nem csoda, hogy amikor Palkovics László tegnap bejelentette, jövőre 100 milliárd forinttal emelkedik a közoktatás büdzséje, az emberben önkéntelenül felmerült a kérdés: jó, de mi áll az apró betűs részben?
Mondják, a kormány így akarja kifogni a szelet a pedagógusok vitorlájából. Ha valóban ez a cél, annak volna egy sokkal hasznosabb módja is. Neki kellene állni, és szisztematikusan végiggondolni, mitől lesz valóban versenyképes a magyar közoktatás – hogy a végletes centralizációtól nem, arra sokan rámutattak, Pokorni Zoltántól a Századvégig –, és ha a gazdaság tényleg jobban teljesít, akkor el kell kezdeni érdemben pénzt tenni a rendszerbe. És nem csak azért, hogy kifogják a szelet, vagy hogy a tanárok végre befogják. Hanem azért, mert saját gyermekeinek jövőjét falja fel az az ország, amelyik nem így cselekszik.
