Az ötödik elem

Világra szóló magyar felfedezés.

Néhány hónapon belül már a második világraszóló fizikai felfedezésben vállaltak tevékeny részt magyar tudósok. Míg korábban a gravitációs hullámokat felfedező, sok száz kutatót összefogó világméretű konzorciumban is dolgoztak hazai fizikusok, addig a néhány napja nyilvánosságot kapott, minden túlzás nélkül hatalmas felfedezés kizárólag debreceni kutatók munkáját dicséri. Krasznahorkay Attila és munkatársai a Magyar Tudományos Akadémia debreceni Atommagkutató Intézetében lítiumot bombáztak fotonnyalábokkal. Céljuk az úgynevezett sötét foton megtalálása volt. Ez az elméletekben létező részecske hordozná az univerzum tömegének nagy részéért felelős, számunkra mégis láthatatlan sötét anyag energiáját. Először maguk sem hittek a szemüknek. A sokszoros ellenőrzések után mégis el kellett hinniük, hogy a valóságot látják, és erről írtak is egy fizikai szakcikket még tavaly.

Ezután sokáig nem történt semmi, a tudományos közvélemény nem vett tudomást a felfedezésről. A sokkal híresebb amerikai Kaliforniai Egyetem elhivatott kutatói kellettek ahhoz, hogy valaki végre alaposan szemügyre vegye a debreceniek eredményeit. Hogy mit is fedeztek fel a magyar kutatók? Nagy valószínűséggel az univerzum működését irányító ötödik alapvető kölcsönhatást. Eddig négyről tudtunk: a gravitációról, az elektromágnesességről, valamint az atomok építőegységei között ható úgynevezett erős és gyenge kölcsönhatásról. A fizika a földi halandók számára felfoghatatlanul bonyolultnak tetszhet, de valójában e négy erő megnyilvánulásairól szól. Csakhogy a sötét anyag nem leírható ezek segítségével, így a világunkat kitöltő anyag kilencven százalékáról fogalmunk sincs. Könnyen lehet, hogy a magyarok által felfedezett ötödik erő lesz a kulcs a sötét anyaghoz, és a száz év múlva kiadott tankönyvek Newton és Maxwell mellett emlegetik majd őket.

A fizikai felfedezések – kapjanak bármekkora médiafigyelmet – talán a laikusoknak legnehezebben átadható tudományos eredmények. A modern tudományágak annyira specializálódtak, hogy sokuk a hétköznapi emberek számára saját kútfőből nem könynyen vagy egyáltalán nem érthető. Marad a tudományos közösséget övező létfontosságú bizalom. El kell hinnünk a kutatóknak, hogy fontos, amit csinálnak. Nem azért, mert felfedezésük már holnap megnövekedett termésátlaggá, olcsóbb kardántengellyé válik, hanem mert általuk ismerhetjük meg a világot.

Számos alapkutatást végző tudós vívódik egész életében azzal, hogy őszintétlen lózungokat kreál arról, „mire jó”, amit kutat. E kétségbeesett próbálkozások a közvéleményben csak tovább erősítik az ítéletet, miszerint ezek mind naplopók, akiket mi fizetünk. Pedig a kutatás folytatásának lehetősége gyakran az ipari alkalmazhatóságon múlik, hiszen a jelenkori tudománypolitika láthatóan nem lelkesedik e magasabb szintű tudás iránt. Tudatos vagy tudatalatti motivációi sokszor mintha a felfedező kutatás elnyomására irányulnának.

Annak, hogy néhány napja a magyar fizikusok talán végérvényesen megváltoztatták fizikai világképünket, vélhetően nem lesz különösebb hatása a mindennapjainkra. Ahogy nem volt annak idején Arisztotelésznek, Darwinnak vagy Einsteinnek sem. Ma mégis a legnagyobb zseniknek tekintik őket, pontosan tudja mindenki, hogy mely országból származtak, hazájuk identitásának pótolhatatlan részei, és a világot sokkal kevésbé értenénk nélkülük.

A tudás önmagában érték, a megismerés vágya pedig emberi mivoltunk elidegeníthetetlen része.