Számos alapkutatást végző tudós vívódik egész életében azzal, hogy őszintétlen lózungokat kreál arról, „mire jó”, amit kutat. E kétségbeesett próbálkozások a közvéleményben csak tovább erősítik az ítéletet, miszerint ezek mind naplopók, akiket mi fizetünk. Pedig a kutatás folytatásának lehetősége gyakran az ipari alkalmazhatóságon múlik, hiszen a jelenkori tudománypolitika láthatóan nem lelkesedik e magasabb szintű tudás iránt. Tudatos vagy tudatalatti motivációi sokszor mintha a felfedező kutatás elnyomására irányulnának.
Annak, hogy néhány napja a magyar fizikusok talán végérvényesen megváltoztatták fizikai világképünket, vélhetően nem lesz különösebb hatása a mindennapjainkra. Ahogy nem volt annak idején Arisztotelésznek, Darwinnak vagy Einsteinnek sem. Ma mégis a legnagyobb zseniknek tekintik őket, pontosan tudja mindenki, hogy mely országból származtak, hazájuk identitásának pótolhatatlan részei, és a világot sokkal kevésbé értenénk nélkülük.
A tudás önmagában érték, a megismerés vágya pedig emberi mivoltunk elidegeníthetetlen része.
