Attól, hogy Werner Faymann osztrák kancellár tegnap nem is olyan váratlanul lemondott, nem válik Ausztria hirtelen migránsbarátabb köztársasággá, és nem menekül meg a Szociáldemokrata Párt az önvizsgálattól. De ez a tény legfőképp nem fog változtatni a két hét múlva esedékes elnökválasztás kimenetelén. Faymann bukása többszörös bukás, cseppben a tenger. Kudarca nemcsak a szociáldemokraták felületi kezelésekben gondolkodó, halogató politikáját, hanem a nagykoalíció működésképtelenségét is jól érzékelteti. Az SPÖ és az ÖVP talán csak az elnökválasztás első fordulója után, április 24-én este döbbent erre rá, amikor szemügyre vette a képernyőn látható alig két számjegyű eredményét a szélsőjobb Norbert Hofer és a zöldek által támogatott független Alexander van der Bellen árnyékában. A lemondás tehát az igazság második pillanata, az elhasznált, kiégett politikai garnitúra beismerése arra nézve, hogy végzetesen elszakadt a valóságtól, a választóktól.
Ám hiába ugrott be ügyvezetőnek tegnap délutánra az ÖVP-s alkancellár, Reinhold Mitterlehner, ő is csak egy vesztes istálló versenylova. Ismételjük el, a nevezett két politikust adó politikai erő, a szociáldemokraták és a néppártiak két hete úgy kikaptak egy burgenlandi repülőmérnöktől és egy közgazdásztól, hogy jelöltjük meg sem mérkőzhet a május 22-i második fordulóban! A mérnök a bevándorlásellenes Osztrák Szabadságpárt, a professzor pedig a zöldek által felépített figura, az eredmény épp emiatt hideg zuhany az eddig kétpólusúnak tűnt politikai világnak. Nyilván Mitterlehner is látja, hogy egy csődtömeg tetejére ültették, egy időszerűtlenné, meghaladottá vált kormányzati berendezkedés élére. A nagykoalíciót konszenzusos időkre, a lassú, de biztos gyarapodásra találták ki, amikor például nem kell kilencvenezer bevándorlót befogadnia egy év alatt egy országnak. Mert most elég volt egy szabadságpárti Norbert Hofer, hogy szerény 35 százalékával borítson mindent, pedig még csak jelölt. Elnökjelölt. Egy ceremoniális poszt jelöltje. De ez épp elegendő jelzés volt a baloldalnak, hogy lépnie kell. Elszáguldott az élet a politikacsinálásban megfáradt, a jólétben, problémanélküliségben szocializálódott garnitúra mellett, már elég egy mordulás, és borul a bili. Végórák ezek, a gyorsuló tempóban leépülő konszenzusos, negédes európai félmúlt záró akkordjai. Persze majd még összefognak a szélsőjobb ellen a sopánkodó szocialista és a konzervatív erők, és talán nem lesz elnök Norbert Hoferből, és lehet, hogy a Brenner-hágót is majd maga Jean-Claude Juncker nyitja újra, de attól még terítéken marad az a fogás, ami megakadt a torkán ennek az osztrák kormánynak.
Érdekes időket élünk, míg egy végrehajtó hatalom feje Bécsben belebukott a migránspolitikában képviselt szélkakas-magatartásba, addig idehaza Orbán Viktor ha lehet, még nagyobb választói támogatást szerez a bevándorlás tematizálásával, például az őszre kiírandó népszavazás útján. Szinte borítékolható, hogy a téma nemcsak őszig, hanem még jövőre is aktuális lesz, mert az EU–török migránsalku néven emlegetett megállapodás sem bizonyul túl időtállónak. Angela Merkelnek hamarosan nagyon oda kell lépnie. Mert egy épp a múlt héten süllyesztőbe helyezett török politikusra, Ahmet Davutoglura pont múlt hét óta nem érdemes hivatkoznia. Talán nem véletlen, hogy a német Bild szerint európai vezetők máris alternatív megoldásokat kezdtek keresgélni arra, ha Törökország felrúgná a törékeny egyezményt. Ha ez történik, Norbert Hofernek tényleg csak egy kávét kell kérnie. Így működik ma a kontinens, jövőre felkészül: Franciaország.
