Schiffer András távozása az LMP vezetéséből és a parlamentből váratlan és meglepő lépés. A döntést bejelentő nyilatkozata sok mindent megmagyaráz, megvilágít, de a miértre, a mögöttes szándékra természetesen a jövő adhat csak pontos választ, miként a következményekről is csupán találgathatunk.
A civil foglalkozásához, az ügyvédi praxishoz visszatérő Schiffer azt mondja, annak a szellemi erőtérnek a kiépítésén kíván dolgozni, amely nélkül egy rendszerkritikus párt nem képes pusztán a parlamenti képviselete által áttörést elérni. E munka terepe, eszköze valószínűleg egy alapítvány lesz. Akárhogy is, nyomós ok és/vagy alaposan végiggondolt stratégia kell ahhoz, hogy valaki kivonuljon annak a politikai erőnek a vezetéséből, amelynek alapítója, frontembere volt, akit a nyilvánosság lényegében azonosított magával a párttal. Jogos felvetés, hogy vajon mi marad az LMP-ből Schiffer András nélkül, parlamenti párt maradhat-e így 2018 után. Könnyebben megválaszolható kérdés azonban, hogy mire ment, illetve mire mehetne az eddigi módon, a jelenlegi vezető irányításával a párt. 2010-ben egyértelmű siker volt a parlamenti küszöb átugrása a szinte a semmiből érkezett LMP számára, s az előző ciklus közepén bekövetkezett szakadás után a hasonló 2014-es eredmény is magyarázható volt. Ám mostanra Schiffer is, az őt faggató újságírók is megunták a kérdést: miért nem képes a Lehet Más a Politika kitörni a kispárti státusból? Meglehet, az a bizonyos szellemi erőtér is hiányzik ehhez. De valami más is biztosan: a pártszervezetek hálózata. Amelyet izzadságos munkával, az országot felszántva, a legkisebb településekre is eljutva lehet csak kiépíteni.
Schiffer András a rá nehezedő roppant nyomással dacolva tartotta távol pártját a legutóbbi választáson csúfos kudarcot vallott nagy balliberális összefogástól. Bármit gondoljunk is róla, üde színfolt volt a múlt vitáit újraélő politikai-értelmiségi szekértáborok uralta közéletben, aki görcsök, sanda szándékok nélkül tudott Trianonról, a határon túli magyarokról vagy akár a holokausztról beszélni. A hitelességét tehát megőrizte az LMP, ám hosszabb távon egyetlen párt sem kérhet felmentést a politika mindenkori alapkérdését megválaszoló küzdelemben való részvétel alól: kié a hatalom, ki kormányoz? Világos, hogy az LMP sem a 2010 előtt lejáratódott, általa álbaloldalinak nevezett neoliberálisokkal, sem a sarkos megfogalmazása szerint a nemzeti cinizmus rendszerét építő Fidesszel nem kíván szövetséget kötni. Csakhogy egyedül, ekkora támogatottsággal, ebben a választási rendszerben egy idő után öncélúvá válik a rendszerkritikus zöldpolitika parlamenti képviselete. Ami sokak számára lehet szimpatikus, de amire éles helyzetben, a választás pillanatában már jóval kevesebben húzzák be az ikszet.
Úgy sejtem, Schiffernek nem abból lett elege, hogy a parlamentben leszavazzák – ez a mindenkori ellenzék sorsa –, hanem a viták színvonalának folyamatos süllyedéséből, az Országgyűlés alapfunkcióinak kiüresedéséből, formálissá válásából. (Ezen a helyzeten a távozása csak tovább ront.) Talán ettől a béklyótól, a profi politikusi szerep kötelékétől szabadulva tágabb lehetőséget lát elvei képviseletére. Talán esélyesebbnek érzi a rendszerkritikus sokaság megszervezését úgy, ha kívül kerül a hivatalos intézményi kereteken. Talán ezzel a pártjának is többet segíthet.
Nem tudom. Csak a kockázat biztos. Amivel szemben még egy-két parlamenti ciklus biztonsága, tétnélkülisége, egy stabilan kicsiny frakció vezetésének perspektívája állt.
