Egy elvehetetlen este

A kedvencek győzelmétől nem lesz jobb az élet, de sokkal szebb lehet.

Nagy dolog történt Bordeaux-ban a pályán is. Elfelejthetjük a magyaros mentalitás rosszízű közhelyét, hiszen győzni akaró és győzni tudó magyar futballistákat láthattunk a gyepen, akikben nyoma sem volt kisebbségi érzésnek és kishitűségnek. Ezek a labdarúgók kevés kivétellel nem a jelenlegi szövetségi kapitány felfedezettjei, többségük sok éve tagja a selejtezők sorát elbukó válogatott kereteknek, de Dárdai Pál, majd Bernd Storck, a német futballkultúrából érkezett két kapitány megtanította őket arra, amire a gyakorlatilag alig létező magyar futballkultúra képviselői képtelenek, ez pedig az alázat, a munka, a csapatérdek mindenfelettisége és a hit ereje. Ha ezek megvannak, már lehet mire építeni, és aligha véletlen, hogy a Brémában mellőzött Kleinheisler a meccs embere tudott lenni, a német másodosztályban ritkán szóhoz jutó Stieber Zoltán pedig csereként beállva olyan parádés gólt szerzett, hogy az Lionel Messinek a dicséretére válna.

Láthatjuk, olvashatjuk, a játékosok boldogok, a szurkolók boldogok, ám az Európa-bajnokságnak még nincs vége. De az osztrákok elleni győzelem már örökre nagyszerű élmény marad. Kedd éjjel egy félrészeg barátom mondta: lehet, hogy kikapunk Izlandtól és a portugáloktól, de ezt az estét már senki sem veheti el tőlünk.

Ahogyan a BBC írta a meccs után a magyar győzelemről: „Erről szól ez az egész ”