Ahányszor egy jelentősebb összeget kap az egészségügy kórház-finanszírozásra, annyiszor kénytelenek a téma szakértői, orvosok, közgazdászok szóvá tenni, hogy mindez csepp a tengerben, új adósságok keletkeznek folyamatosan, s annyiszor hangzik el, hogy ez egy feneketlen zsák, egy pénznyelő.
Igen ám, de ebben a feneketlen zsákban mi vagyunk. Gyógyítható és gyógyíthatatlan betegségeinkkel, várakozásainkkal műtétre, transzplantációra, vizsgálatokra. Esetenként egyszerű szakrendelésre is több hónapos előjegyzést kapunk. Vagyis az ellátás színvonalán nem érezzük azt az irdatlan mennyiségű pénzt. Ha mégis elégedettek vagyunk, az csak az emberséges orvosoknak köszönhető. Azoknak, akik itt képzelték el az életüket. És minket gyógyítanak. Kevés pénzért, idehaza.
Még nem tudjuk, megoldható-e az egészségügy gordiuszi csomója, vagy Nagy Sándor-i radikalizmussal kell belevágni egy gyökeresen új gyakorlat meghonosításába. A legenda ismeretében a kérdés nem az, hogy ki oldja meg a gordiuszi csomót, hanem hogy karddal kell-e kettévágni, vagy megtalálni és cselekvésre bírni azt az embert, aki a kötél végeit elrejtette a csomó belsejében, hogy ne lehessen tudni, melyik szálat kell meghúzni.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!