Megér némi tűnődést az is, hogy a tizenöt érmünkből tizennégyet három sportág, az úszás, a kajak és vívás hozta össze, ezt az atlétika megtoldotta eggyel, és kész, a többiek aligha beszélhetnek fantasztikus eredményekről. A nőknél negyedik, a férfiaknál ötödik helyre beevickélő vízilabdázók mellett az államilag nagyon kiemelten támogatott látványsportágak – azaz a labdajátékok – el sem jutottak Rióba, a küzdősportok versenyzői csúnyán leégtek, mindenki más pedig eleve az éremszerzés esélye nélkül érkezett ki az olimpiára. A riói érmesek ráadásul az egyetlen Kenderesi Tamás kivételével nem a jövő, hanem inkább a jelen, egyes esetekben a múlt és a jelen hősei, azaz a sajtbureszes vagány úszón kívül nem bukkant fel egyetlen olyan ígéret sem, akire azt mondhatnánk, ha nem jön közbe semmi, ő lehet négy év múlva Tokió egyik bajnoka.
Tényleg láttunk fantasztikus magyar teljesítményeket, ám ezek mögé nem lehet elbújtatni az egész magyar csapatot. Illetve lehet, csak nem szabadna. Éppen a jövő érdekében.
