Csupán kommunikációs trükkről van szó, vagy tényleg zátonyra futottak az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti szabad kereskedelmi tárgyalások (TTIP)? Nehéz eldönteni, hogyan vélekedjünk a német gazdasági miniszter hétvégi kijelentéséről, miszerint „az egyezkedés de facto megbukott, mert mi, európaiak nem akarjuk alávetni magunkat az amerikai követeléseknek”. – A frontok megmerevedtek – tette hozzá Sigmar Gabriel. Ennek hallatán akár meg is könnyebbülhetnénk: ezek szerint Amerika mégse falja fel Európát – legalábbis nem mostanában. Hiszen épp a németek – akik egyébként az egyik legnagyobb haszonélvezői lennének az egyezménynek – kongatták meg a vészharangot.
A TTIP örve alatt ugyanis valójában arra készültek a brüsszeli és a washingtoni tárgyaló felek, hogy egyes multinacionális vállalatok és az európai járműipar érdekeiért cserébe feláldozzák kontinensünk mezőgazdaságát és az emberek egészségét. Erről tanúskodtak a kiszivárgott információk, miszerint az európai gazdákat tönkretevő, ugyanakkor az itteni élelmiszernormáknak nem megfelelő mezőgazdasági termények árasztanák el a piacunkat, ha létrejönne a megállapodás. Ráadásul olyan vitarendezési mechanizmust varrnának a nyakunkba, amely lehetővé tenné a gigavállalatok számára, hogy bepereljék a nemzetállamokat, ha úgy érzik, hogy az adott szabályozás sérti az üzleti érdekeiket.
Hogy mindez kiderült egyáltalán, az elsősorban a környezetvédő és a civil szervezeteknek köszönhető. A felek ugyanis a nyilvánosság szinte teljes kizárásával tárgyaltak minderről, miközben a lobbicsoportokat és az óriáscégeket folyamatosan tájékoztatták a tárgyalás menetéről. Ilyen előzmények után viszont jogos, ha Sigmar Gabriel szavait is gyanakvással figyeli a közvélemény. Elvégre csak azt mondta ki, amit már korábban is csiripeltek a verebek: amilyen vontatottan haladnak a tárgyalások – az eddigi tizennégy forduló alatt a 27 fejezet egyikében sem sikerült megállapodásra jutni –, ebből aligha lesz konkrét megegyezés az év vége előtt. Ez amúgy is inkább Barack Obama amerikai elnöknek lenne fontos, hiszen még mandátuma lejárta előtt szeretné tető alá hozni a transzatlanti partnerséget, miközben tudni lehet, hogy egyik lehetséges utóda – Hillary Clinton, illetve Donald Trump – sem híve a TTIP-nek.
Nem segíti a tisztánlátást az sem, hogy tegnap az EU főtárgyalója és lényegében maga Angela Merkel is tagadta Sigmar Gabriel állítását a tárgyalások zsákutcába jutásáról. Ezért egyes szakértők lehetségesnek tartják, hogy ami most folyik, csak a szokásos színház része, valójában a németek így próbálnak jobb feltételeket kicsikarni az amerikaiaktól. Mások arra mutatnak rá, hogy így viszont felértékelődik az EU és a Kanada közti szabad kereskedelmi egyezmény (CETA) sorsa, amely már csak az egyes nemzeti parlamentek őszi jóváhagyására vár. Félő, hogy miközben mindenki a TTIP-re koncentrál, addig fű alatt mindenütt elfogadják a CETA-t, amely épp olyan káros, mint amerikai nagy testvére: részletei tartalmilag szinte semmiben sem térnek el a TTIP-ben szereplőktől, vagyis éppúgy a globális nagyvállalatok érdekeit szolgálja.
Ezek után igazán jó lenne tudni, mi a magyar kormány álláspontja, de e téren nincs változás. A kabinet nem vall színt sem a TTIP, sem a CETA ügyében. Ebben a kérdésben – noha az emberek egészségéről és a magyar mezőgazdaság sorsáról van szó – érdekes módon továbbra sem megyünk szembe Brüsszellel.
