Történelmi napokat élünk. Szép hazánkban egyrészt még soha nem fizettek ilyen irgalmatlan összegű óvadékot (negyedmilliárd forintot) azért, hogy egyetlen ember kikerüljön a börtönből. Másrészt így talán egy ideig van remény „az ország kormányzati stabilitásának megőrzésére”, amit – ha hihetünk Vizoviczki László kiszivárgott vádalkuajánlatának – egy dolog veszélyeztetett, de nagyon: ha a „diszkópápa” nem vehet részt gyermekei fölnevelésében. Hát, most ez az akadály is elhárult, házi őrizetben nevelheti a kicsiket egészen a jogerős ítéletig. Bíróságaink normál ügymenetét ismerve ez annyit tesz: talán még a gyermekek nyugdíjazását is otthonról intézheti.
Persze most majd jönnek az irigyek és a fanyalgók, és választ követelnek: „Honnan volt negyedmilliárdja a Vizónak?” Pedig senki sem állította, hogy ő fizetett. Sőt, ő biztosan nem fizetett, hiszen bent ült a cellájában. De meglehet, nem is egy családtag vagy üzlettárs, hanem egy titokzatos jóakaró vitte a szabadulási pénzt. Hogy ez a jóakaró kinek akart jót, az más kérdés. Egy jókor, jó helyen (ne adj’ isten az elhíresült Aphrodité bárban) készült videofelvétel csodákra képes. Feltéve, de meg nem engedve, hogy a Vizoviczki-vagyonból telt ki az óvadék, abban sem vádlottunk a ludas, ő kétkezi munkával (vagy inkább: vérrel, verejtékkel) megdolgozott a százmillióiért. Tessék a bíróságot hibáztatni, amiért ilyen csekély összeget talált ki! Vagy az ügyészséget, amiért foghíjas lett a vagyonzárolás!
Tényleg nem értem Rogán Antalt, amiért váltig tagadja, hogy ismerné ezt a sikeres üzletembert. Sőt, úgy hallani, perrel fenyegeti az ezt sugalmazókat. Ugyan miért? Polgármestersége idején is sok pénzt hozhatott az V. kerületnek Vizoviczki helyi mulatóhálózata (már ha adózott), abból vehettek például virágcsokrokat a Tisztelet Társasága nyugdíjasainak. Meg aztán a hírek szerint Rogán könyvvizsgálója, Szebellédi István is kapcsolatban állt az „éjszaka császárával”, Rónaszéki László akkori jegyző úgyszintén, akárcsak a helyi rendőrök – olyannyira, hogy a vádirat szerint Vizoviczki az utóbbiakat kilóra meg is vette. Felesleges hát duzzogva tagadni az ismeretséget, inkább az ügy élére kell állni, ki kell aknázni a benne rejlő lehetőségeket. Akár propagandakampányt is szentelhetnének a témának. Csekély néhány milliárdból lehetne üzenni Brüsszel helyett ezúttal „az embereknek”, hogy megértsék: lám, milyen jól elvannak egymással politikusok és üzletemberek.
Példát lehet venni Kubatov Gáborról, a Fidesz alelnök-pártigazgatójáról, aki arra a kérdésre, találkozott-e Vizoviczki László vállalkozóval, így felelt: „Persze. Politikus vagyok, az a dolgom, hogy találkozzak emberekkel.” A nyilatkozat második fele példamondat lehetne bölcsészkari logikatankönyvekben. Kubatov egy politikus? Igen. Egy politikusnak joga van emberekkel találkozni? Joga. Vizoviczki egy ember? Nyilvánvalóan. Logikus következtetés? Bármely politikusnak munkájából kifolyólag joga, sőt kötelessége emberekkel találkozni. Nem számít, hogy az illető visszaeső gyerekgyilkos, terrorista vagy vesztegetéssel és adócsalással vádolt mulatótulajdonos. Ez elvi kérdés. Persze, kenőpénzt semmilyen körülmények között nem szabad átvenni, de ezt politikusaink is tudják, és nem is tesznek ilyet – mondjanak bármit a Portik Tamás-félék.
Vegyük tudomásul, a politikusoknak joguk van emberekkel találkozni. Baj legfeljebb abból származhat, ha előbb vagy utóbb tényleg „az emberekkel”, vagyis a választókkal találkoznak.
