A Bors által fel (nem) tárt botrány leginkább az utóbbi esettel rokon. Mert bármennyire is szörnyű, ha az intézeti dolgozók nem képesek elejét venni a fiatalok agresszív viselkedésének, még borzalmasabb, ha ők maguk az agresszorok. Ha a poklot nem egyszerűen a „többiek” jelentik, hanem a feljebbvalók. Akiktől ha nem is várható el, hogy az állami vagy önkormányzati gondozásba került gyerekek számára földi paradicsomot teremtsenek, az emberhez méltó körülmények biztosítása alapvető feladatuk volna. Vajon milyen felnőtt lesz abból, aki gyermekként azt tanulta – ráadásul nemcsak a kortársaitól, hanem a nevelőitől is –, hogy minden konfliktushelyzetre az erőszak a megfelelő válasz? Abba pedig jobb bele sem gondolni, milyen sors vár később az ilyen környezetben felnőtt fiatalok gyerekeire.
Mindez véletlenül sem jelenti azt, hogy a hazai gyermekotthonokban kivétel nélkül szörnyetegek dolgoznak. Azt viszont látni kell, hogy egyre csökken a képzett nevelőtanárok száma, s helyettük – kényszerűségből – egyre több alulképzett, egyszerű gyorstalpalót végzett „gyermek- és ifjúsági felügyelőt” alkalmaznak. Persze ha már egy átlagos iskolába is lasszóval kell fogni a pedagógusokat, miért is jelentkeznének tömegével a rosszul fizetett, lélekőrlő gyermekotthonbeli állásokra? A kérdés költői, a helyzet drámai.
