Globális rendetlenség

Az átalakulás kódolt hektikusságát csak nagyobb kompromisszumkészséggel lehet tompítani.

Nem lett jobb a világ a legutóbbi találkozásunk óta! Ekképpen értékelte Vlagyimir Putyin a 35 országból érkezett mintegy 130 szakértő előtt a napokban a nemzetközi folyamatok alakulását. S ha mindezt az események manapság egyik fő alakítója mondja, akkor hihetünk neki, és egyáltalán nem lehetünk nyugodtak. Az orosz elnök igyekezett nem dramatizálni a helyzetet, sőt az utóbbi években tőle megszokott kijelentésektől eltérően inkább a kiutat, a kompromisszumot kereste. Nem sok sikerrel, hiszen a világrend átalakulása automatikusan a bizonytalanság és a bizalmatlanság ugrásszerű növekedésével jár, s az is természetes, hogy senki nem engedi könnyen át a helyét, a feltörekvő, visszatérő hatalmak pedig meghatározó pozíciókat akarnak foglalni. Így aztán nem meglepő, ha a mai globális rendetlenség közepette a pesszimisták a nagyhatalmak közvetlen összeütközését, a szegények és a gazdagok közötti szakadék további mélyülését, a nacionalizmusok veszélyes erősödését vetítették előre, míg az optimisták e hangulatot mérsékelve inkább a nagy csattanástól visszatartó erőként a világban felhalmozott atompotenciált, a gazdasági egymásrautaltságot és a hidegháborútól eltérően az ideológiai megosztottság hiányát emlegették.

Ha nem is megnyugtató, de némiképp visszaránt bennünket a realitás talajára, hogy a világ eddig szinte minden évszázadban radikális változásokon ment keresztül. A jelenlegi átalakulást az előzőektől eltérően leginkább a folyamatok globális mérete jellemzi. S innen is ered elsődlegesen a bizonytalanság, hiszen maga a globalizáció van válságban, pontosabban torzult el a kiválasztottakat különösen segítő és a lemaradókat az eddiginél is nagyobb hátrányba hozó átalakulás irányába.

Nagyrészt ebből fakad a máig meg nem oldott gazdasági válság, az Európát különösen sújtó új népvándorlás, a terrorizmus mindennapjaink részévé válása, a megnövekedett igény a szuverenitás iránt, ennek következtében pedig a feszültség növekedése. S a sort még folytathatnánk, egy dolgot, a technikai fejlődés mindennapjainkat gyökeresen átalakító hatását, ezen belül a nem is olyan távoli jövőben mindenek­előtt a középosztályt sújtó robotizáció hatását azonban ki kell emelnünk.

Ha a világ átalakulásáról írunk, beszélünk, általában a konkrét konfliktusokról, nem pedig a mélyebbre nyúló folyamatokról esik szó. E tekintetben a nagyhatalmi versengés kiéleződése, többszereplőssé válása a leginkább szembetűnő. Ennek ma az első számú terepe a Közel-Kelet, ezen belül is Szíria, ahol kliens-, más néven proxiháborút folytat egymással a jelenlegi első számú, a versenytől elszokott, ezért ideges, valamint a világ ügyeinek rendezésébe újra bejelentkező régi-új hatalma, az Egyesült Államok és Oroszország.

Eközben egyre kiélezettebb, bár hál’ Istennek nem fegyveres harc folyik Európáért, amely ennek a játszmának sajnos inkább csak passzív szereplője; mind látványosabban bonyolódik a helyzet Kína körül, amelynek – mint Ázsiában már látjuk – messze nem csupán kereskedelmi versenye az Egyesült Államokkal a XXI. század fő kérdése lesz. Nem járt távol a valóságtól az az elemző, akinek a jelenlegi konfliktusok megoldására sok ötlete ugyan nem volt, középtávon azonban a stabilitás megőrzését leginkább abban látta, hogy Amerika megbékéljen egyeduralmának elvesztésével, sikerüljön feltartóztatni Kína elkerülhetetlenül megnövekedő ambícióit, ellenőrzés alatt tartani Németországot, s nem provokálni tovább Oroszországot.

A jövő kétségkívül ijesztő és bizonytalan, ám igazat adhatunk a jelenlegi konfliktusok megoldásában szinte állandó jelleggel érintett Szergej Lavrov orosz külügyminiszternek, aki úgy vélekedett, hogy az átalakulás kódolt hektikusságát csak a jelenleginél nagyobb kompromisszumkészséggel, a feszültségeknek a katonai helyett a diplomáciai megoldások felé terelésével lehet tompítani.