Hát nem jön jól neki egy apró törvénymódosítás? Jelentkezik az államnál, pontosabban Lázár Jánosnál a Batthyány-kastélyba passzoló vagyontárgyakért. Te, János, kéne nekem egy pár festmény a falra, hogy legyen mit néznem, ha fáradtan hazamegyek a munkából. Lázárnak pedig nincs is más dolga, mint megállapítani, hogy Mészáros-e az az „érintett személy”, akiért aszúédesre érlelték a törvénymódosítás szövegét, s hogy felmerülnek-e, vannak-e ebben az esetben „méltányolható körülmények”. Már hogyne lennének. Csak azok vannak. Másnap hazamegy a kastélyába Lőrinc, az új elit, kicsomagolja a disznósajtot, mellé teszi a friss kenyeret, elrendezi szépen a neobarokk asztalon, amit nem közgyűjteményből kapott hasznosításra, hanem véres verítékkel megkereste rá a pénzt, és nincs is más dolga, mint beverni néhány szöget a falba, és fölaggatni rá két Caravaggiót, egy Velázquezt, és jöhet az Antonio Diziani nimfája meg a szatírja is a tájban, a két Francesco Simonini-csatajelenet, meg egy Maffeo Verona. Ha az Árpinak jó volt
Na jó, legyen egy Munkácsy is, hiszen magyarok vagyunk, keresztények, konzervatívok, nemzeti érzelműek. Méghozzá nagyon.
