„Nincs jobb”

Két jelentős csoportosulást képtelenek megszólítani napjaink politikai erői.

Mondjanak bármit a kétkedők, mi bátran rávághatjuk: mégsem olyan könnyen megtéveszthető, becsapható a mai magyar társadalom. Erre következtethetünk legalábbis az 1200 fő bevonásával készített felmérésből, amely tegnap jelent meg lapunk hasábjain. A magyar választók 96 százaléka egyértelműen meg tudja határozni eszerint saját értékrendjét, szinte ugyanannyian – kétharmados többséget alkotva – vallják magukat jobboldalinak, konzervatív baloldalinak, illetve polgári felfogásúnak. Kevesebben vannak – 10-10 százalék körül – a szociáldemokraták és a konzervatívok, hozzájuk képest meglepő módon elenyésző azoknak a száma, akik balliberálisként vagy liberálisként tekintenek magukra.

Vonatkoztassunk el a kézenfekvő gondolattól, hogy a kérdezők által felkínált politikai-világnézeti kategóriák alatt mennyire mást ért egy átlag hazai ember, milyen kritériumok alapján vallja magát baloldali konzervatívnak, vagy hogyan tesz különbséget a liberális és a balliberális felfogás között. Hiszen a mai magyar valóságban élve hozzávetőleg pontos sejtéseink lehetnek arról, milyen jelentéstartammal használják honfitársaink a fenti kifejezéseket.

A felmérésből következő legfontosabb tanulság, hogy két jelentős csoportosulást képtelenek megszólítani napjaink politikai erői. A magukat polgári gondolkodásúaknak vallók otthontalanságán nem csodálkozhatunk. Ennek a tábornak az összetétele egyébként valószínűleg meglehetősen vegyes: idetartozhatnak egyrészt azok, akik soha nem hittek a Fidesz polgári jellegében, de azok is, akik az elmúlt tíz esztendő valamelyik nagyobb kanyarjánál, fordulatánál maradtak le Orbán Viktor pártjától. Hogy milyen igaza volt G. Fodor Gábornak másfél évvel ezelőtt, amikor egy interjújában közölte, hogy a „polgári Magyarország” hívószó sohasem volt politikai realitás a Fidesznél, csupán az emberek megtévesztésére szolgáló „politikai termék”, azt ma már azok is többé-kevésbé elismerik, akik akkor élénken tiltakoztak a belső körhöz tartozó politológus szavai ellen. A Fidesz valóban levetette a konzervatív, polgári öltözéket: a plebejus, az alantas ösztönökre ható demagógia, a nemzeti érdekeken átgázoló, végtelen szappanopera módján mindennap új fordulatokkal szolgáló korrupciósorozat, a demokratikus alapelvek megsértése, a párbeszéd-képtelenség valóban nem polgári vagy, ha úgy tetszik, konzervatív attribútum.

Visszatérő tapasztalat, hogy magánbeszélgetésekben rendre elfogynak az érvek, ha mindez szóba kerül. A Fidesz mellett máig kitartók legutolsó, kétségtelenül cáfolhatatlan, személyes ízű argumentuma szinte minden esetben annyi, hogy „sok minden taszít, de nincs jobb”.

A „nincs jobb” varázsszó. A fásultság jele, amely ideig-óráig még a táborban tartja a csalódottakat. A „nincs jobb” élménye érhette el azoknak az utóbb kiábránduló baloldali konzervatívoknak a nagy részét is, akik hasonlóképpen nem találnak számukra valóban vonzó programot kínáló, hiteles politikai erőt. A látványosan megöregedett, a szociáldemokrácia hívószavát évtizedeken át szintén „politikai termékként” használó, az ötvenhatos forradalmat gyalázókat a soraiban pátyolgató MSZP, vagy a demagógiát céljai érdekében a legváltozatosabb módon hadra fogó Gyurcsány-párt esetében ezen nem is csodálkozhatunk. Gondolkodó embernek mindez valóban nem jelenthet alternatívát. Kétségtelen viszont, hogy a kis pártok sem tudnak kitörni, kormányképes lehetőséget felmutatni. Nem véletlenül hallgattunk mindeddig a Jobbikról. A párt ugyanis, mint a felmérés mutatja, egyáltalán nem vonzó sem a polgári felfogást vallóknak, sem a bizonyos szempontból a tőlük nem is annyira távol álló baloldali konzervatívoknak.

A tény viszont, hogy egyelőre „nincs jobb”, a mai kormánypárt ritka nagy szerencséje.