Visszatérő tapasztalat, hogy magánbeszélgetésekben rendre elfogynak az érvek, ha mindez szóba kerül. A Fidesz mellett máig kitartók legutolsó, kétségtelenül cáfolhatatlan, személyes ízű argumentuma szinte minden esetben annyi, hogy „sok minden taszít, de nincs jobb”.
A „nincs jobb” varázsszó. A fásultság jele, amely ideig-óráig még a táborban tartja a csalódottakat. A „nincs jobb” élménye érhette el azoknak az utóbb kiábránduló baloldali konzervatívoknak a nagy részét is, akik hasonlóképpen nem találnak számukra valóban vonzó programot kínáló, hiteles politikai erőt. A látványosan megöregedett, a szociáldemokrácia hívószavát évtizedeken át szintén „politikai termékként” használó, az ötvenhatos forradalmat gyalázókat a soraiban pátyolgató MSZP, vagy a demagógiát céljai érdekében a legváltozatosabb módon hadra fogó Gyurcsány-párt esetében ezen nem is csodálkozhatunk. Gondolkodó embernek mindez valóban nem jelenthet alternatívát. Kétségtelen viszont, hogy a kis pártok sem tudnak kitörni, kormányképes lehetőséget felmutatni. Nem véletlenül hallgattunk mindeddig a Jobbikról. A párt ugyanis, mint a felmérés mutatja, egyáltalán nem vonzó sem a polgári felfogást vallóknak, sem a bizonyos szempontból a tőlük nem is annyira távol álló baloldali konzervatívoknak.
A tény viszont, hogy egyelőre „nincs jobb”, a mai kormánypárt ritka nagy szerencséje.
