Születésnap

A korrupció idehaza időtlen idők óta része reális gondolkodásunk összességének.

Holnap lesz kereken ötéves a korrupció elleni összefogás Magyarországon. Nem vicc, ez alkalomból meghívót is kaptunk a születésnapi zsúrra az Állami Számvevőszéktől. A műsorról majd beszámolunk, de addig is idézzük fel, mit történt öt évvel ezelőtt – azt gyanítjuk ugyanis, hogy 2011. november 18-a nem hagyott kitörölhetetlen nyomot a közös emlékezetünkben. Szóval a jeles napon a közigazgatási és igazgatásügyi miniszter, a legfőbb ügyész, a Legfelsőbb Bíróság és az Állami Számvevőszék elnöke közös nyilatkozatot írt alá, amelyben „erkölcsi kötelezettséget vállaltak az általuk vezetett állami szervek korrupcióval szembeni ellenálló képességének erősítésére, a korrupcióellenes eszköztár fejlesztésére”. Az összefogáshoz később csatlakozott az Országos Bírósági Hivatal, majd a Belügyminisztérium, most pedig a meghívónk tanúsága szerint „egyetértési szándékát fejezi ki” a Közbeszerzési Hatóság és a Magyar Nemzeti Bank.

Az egyetértés szándéka derék dolog, ha a korrupció ellen kell harcolni. Csapataink helyzete ugyanis szorongatott, a frontvonal girbegurba, nehezen tartható. Jól jön minden segítség. A Transparency International friss elemzéséből kiderül, hogy legalábbis mi, magyarok úgy érezzük, a korrupciós helyzet folyamatosan romlik hazánkban. A témában megkérdezettek főleg hétköznapi helyzetekben találkoznak a jelenséggel, 22 százalékuk például elismerte, hogy fizetett már hálapénzt egészségügyi ellátásért. A válaszadók harmada véli úgy, hogy a politikai szféra korrupt, s a problémát csaknem olyan súlyúnak tartja, mint a bevándorlásét. Ami még ezeknél is rosszabb hír, hogy csökkent a korrupció jelentésének hajlandósága. Főként az idősek passzívak e tekintetben, de a fiatalok közül is sokan érzik úgy, semmit nem tehetnek a korrupció ellen.

A tehetetlenség érzése mögött alighanem az áll, hogy a korrupció idehaza időtlen idők óta része reális gondolkodásunk összességének, azaz paradigma. És akkor még csak a korrupció mindenki által könnyen megtapasztalható, átélt formáiról beszélünk, holott a jelenségnek van egy ezeknél jóval rejtettebb arca is: az intézményesített, törvénybe foglalt korrupció. Megjelenésére egyre gyakrabban ismerhetünk rá mostanában. Klasszikus korrupciós helyzetek sokaságát teremtheti meg például, hogy az állam mind több adatot próbál eltitkolni előlünk. Ugyanezt példázza, hogy a kormány offshore cégeken keresztül árulja a letelepedési kötvényeket, de szakértők szerint növeli a korrupciós szituációk esélyét az is, ha felemelik a közbeszerzés kiírását megkövetelő beruházások összeghatárát. És még hosszan sorolhatnánk, talán azzal bezárólag, miért korrupciós ügy – mert az –, ha a jegybankelnök egy másik pénzintézet vezetőjének a lakásában húzza meg magát átmenetileg.

A hétköznapi és a törvényesített korrupció hatása olyan, mint a magas vérnyomásé. A beteg hosszú ideig élhet tünetmentesen akár extrém értékekkel is, de később annál nagyobb árat fizet, minél tovább fütyült az egészre. A Transparency International felmérése és a felmérés nélkül is látható jelek egyaránt azt mutatják, a magyar döntéshozók nem tartanak a szövődményektől – holott azok biztosan súlyosak lesznek, ha minden így marad. Korrupciós környezetben ugyanis a közbizalom folyamatosan gyengül, a beruházók, a piacok egyre óvatosabbá válnak. Ennek nyomán romlik az ország versenyképessége, csökken a gazdaság ereje, és nem mellesleg megszaporodnak az olyan kontraproduktív döntések, amelyek visszahatva még gyorsabbá teszik az erózió folyamatát. Ez keveseknek, de remek lehetőséget teremt a gyarapodásra, mindenki másnak azonban kárára van. Jó tapasztalatok híján csak remélhetjük, hogy a „korrupcióellenes összefogás” változtat a helyzeten, és nem kell megvárni hozzá a tizedik vagy a huszadik születésnapot. Annyi időnk nincs.