Azt akarom mondani, ha ezentúl egy amerikai diplomata a demokrácia önkorrekciójáról papol, tényleg lesz mire hivatkoznia.
Mindazonáltal – pláne a mi közép-európai perspektívánkból – még nagyon nincs ok az ünneplésre. Trump megválasztása csak az első lépés azon az úton, amely az Egyesült Államok világban elfoglalt szerepének normalizációjához vezethet. És azt sem feledhetjük, hogy jártunk már itt. Ha más helyzetben is, de hasonló, reményteljes érzés uralkodott akkor is, amikor egy ifjonc fekete szenátor, Barack Obama került a Fehér Házba nyolc éve a változás jelszavával, de mégis csak a korrupt belpolitikai status quo és az újrafésült, de továbbra is hegemonista külpolitika folytatására futotta tőle. Trump személyiségéből a józan, visszafogott hangvételű győzelmi beszéden kívül eddig csak a mindenáron győzni akaró nagyszájú demagógot láttuk, a nehéz helyzetben kormányozni és politizálni is jól tudó államférfira vonatkozóan még halvány reményünk sem körvonalazódhat.
Mert ne felejtsük el, hogy ez az ember most bemegy egy teljesen idegen, kívülállót könnyen zavarba ejtő gépezet belsejébe, ahol a korrupt status quo fenntartásában érdekelt apparátus – egy világbirodalom „katonáiról” beszélünk – nem egy individuális ambíciót és idealizmust eltemetett már. És persze elnököt is.
