Ajándék Flóriéknak

Teljesen érthetetlen, mit tudnak az ORÖ jelenlegi tisztségviselői, amiért továbbra is töretlen bennük a bizalom.

György Zsombor
2016. 12. 22. 23:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tudományos életben gyakran használják a rejtély, a sejtés és a paradoxon kifejezéseket. Utóbbiakat általában valamely nagy koponya nevéhez szokták illeszteni, akkor is, ha az illető nem tudta bizonyítani tételét, ám olyan jelenségre mutatott rá, amely feladta a leckét utódainak. Hogy aztán a kész felfedezés révén egy-egy nagy lépést tehessen előre az emberiség. Akadnak aztán olyan jelenségek is, amelyeket jelen tudásunk, ismereteink alapján felfogni sem tudunk; az ilyen fekete lyukak közé tartozik például az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) is, amelyben egyesek úgy lopják a pénzt, hogy aztán mégis mindig kerül helyette, és még csak börtönbe sem visznek senkit. Csodálatos pénzszaporításról persze szó sincs, azt megoldja az adófizetők pénzéből a kormány, valójában magának a szervezetnek a léte, működése, fennmaradása az, amire a tudományos élet és a szaksajtó nem talál magyarázatot. A legutóbbi paranormális jelenség az ORÖ-galaxisban annak a kormányrendeletnek a megszületése, amely – a keretek pontos tisztázása nélkül – 1,3 milliárd forintot juttat a szervezetnek anélkül, hogy a korábban szabálytalanul eltapsolt milliárdos összeggel elszámoltak volna az ORÖ egykori és jelenlegi vezetői. A köztörvényes bűncselekményekért már elítélt, diploma- és elszámolási botrányba keveredett Farkas emellett továbbra is miniszterelnöki biztos, a Fidesz országgyűlési képviselője. (Bár a parlamenti munkában lényegében részt sem vesz.)

Az ORÖ teljes adósságállománya jelenleg 2,1 milliárd forint, ebből a Híd a munka világába elnevezésű program végrehajtása során tapasztalt szabálytalanságok miatt 1,6 milliárdot a humántárca követel vissza, a többit más minisztériumok és cégek számára kellene megtérítenie a szervezetnek. Az Országos Roma Önkormányzat mostani elnöke, Balogh János szerint a frissen megkaparintott összeget nyugodtan költhetik adósságrendezésre is – feltéve, ha akarják, s nem vesznek belőle még néhány szép új Audit.

Senkit sem hagyunk az út szélén – hirdette nem is olyan régen a kormány, és való igaz, a rejtélyes roma szervezetet nem is hagyják. Komolyan: teljesen érthetetlen, mit tud Farkas Flórián, és mit tudnak az ORÖ jelenlegi tisztségviselői, amiért (látszólag) továbbra is töretlen bennük a bizalom ahelyett, hogy rég félreállították, elszámoltatták volna őket, hogy helyüket kompetens és tiszta csapat vegye át? Nagyon jó volna ennek a rejtélynek a végére járni, mert azon túl, hogy adófizetői milliárdokat elherdáló szélhámosok zsebét tömi tele újra a kormány, egy olyan szervezetről beszélünk, amelynek elvben több százezer magyar állampolgár felemelkedéséért, felzárkózásáért kellene dolgoznia.

A pofátlanságnak nincs határa. A kancelláriaminiszter kétszer már lerasszistázta lapunk munkatársát, amiért firtatni merte a lopásokat, és most a kormányzati kommunikáció újabb gyöngyszemmel ajándékozta meg a nyilvánosságot. Miután a Jobbik elítélően nyilatkozott az 1,3 milliárd forintos juttatásról, a Fidesz központi pártközleményt adott ki, amiben azt írták: „A polgári kormány segély helyett munkát kíván adni mindenkinek, aki tud dolgozni.” Ez a mondat elég nagy öngól, miután pontosan azt, segélyt adtak egy szélhámos bandának, amiről ezáltal azt is állították, hogy nem képes dolgozni. Bár utóbbi részben igaz is, de az 1,3 milliárd forint segélynek mégiscsak túlzás. Hozzátették azt is, hogy a magyar cigányságnak munkát, képzést és szakmát kell adni ahhoz, hogy „ki tudjon törni a munkanélküliségből és a szegénységből, az erőszak és a gyűlöletkeltés nem vezet sehová”. Ebben is milyen igazuk van! Ezért is kellene végre komolyan venni a cigányság ügyét, az ORÖ eddigi vezetőit pedig elzárni. Mindenféle közpénztől, első körben. Ami ehelyett most történik, az bűnpártolással, hűtlen kezeléssel ér fel.

Farkas Flórián ügyeinek nyomán beszélhetnénk akár Farkas-sejtésről is, egyelőre ugyanis csak sejteni lehet, hová folyik a sok pénz. De sejtésből egyszer talán lesz következtetés is, reméljük, azt már a bíróság vonja majd le.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.