Hol az igazság?

A Quaestor-ügy körül gomolygó sötétség arra utal, hogy van fontosabb, mint a polgári Magyarország fölépítése.

Hiába támadták hatvan ponton is a kárrendezési törvényt a hoppon maradt Quaestor-károsultak, az Alkotmánybíróság nem talált hibát a jogszabályban. Ezzel – csaknem két évvel a 210 milliárdos kárt okozó botrány kitörése után – kimerítették a hazai jogorvoslati lehetőségeket a pénzüket kereső egykori ügyfelek. Így most már csak abban reménykedhetnek, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága jogosnak találja kifogásaikat, és sérelmi díjat ítél meg azoknak, akik Strasbourgban keresik igazukat. A 2015 márciusában kitört brókerbotrány története nagyon jól mutatja, milyen messzire került az 1998-ban meghirdetett polgári értékektől a jelenleg regnáló Fidesz-kormány: a pártot és a hatalmat veszélyeztető gyanús ügyekről bármi áron el kell terelni a figyelmet. Ha kell, szokatlan módon, kárpótlással csitítani a pénzüket keresőket. Több szakértő ugyanis arról beszélt a jóvátételi szándék bejelentését követően, hogy nem szokásos az ilyen fajta extrajuttatás, hiszen mindenki saját kockázatára fekteti be a pénzét. És valóban, sem a kísértetiesen hasonló Baumag-ügyben, sem pedig a Pilis Invest és a Duna Profit károsultjai számára nem létesítettek külön kárpótlási alapot. Nem véletlen, hogy első körben nem is sikerült alkotmányos törvényt alkotni, s másodjára is sokan kimaradtak a kártalanításból, akik szerint csak a kiváltságos csoportok kaptak valamennyi jóvátételt.

Már az évtizedes csalássorozat napvilágra kerülését is sűrű homály fedi. A jegybank váltig állítja, hogy az alkalmazott új módszereknek köszönhető az eset felderítése, de tartja magát a pletyka, hogy ha Tarsoly Csaba Quaestor-vezér nem keres segítséget egy titokzatos felső kapcsolatnál, és annak tanácsára nem jelent csődöt március 9-én, akkor talán még ma is játszanának a befektetők pénzével a brókercégnél. Arra sincs magyarázat, hogy a bedőlés után miért maradt szabadlábon még hosszabb ideig Tarsoly Csaba, s intézhette a cég ügyeit. Az is furcsa, hogy a bejelentett csődnek a cégbírósági nyilvántartásban április elejéig semmi nyoma nem volt. Nehezen magyarázható, hogy miként fizethettek ki a befektetőknek 6,5 milliárd forintot – köztük a külügyi tárca cégének, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt.-nek 3,8 milliárdot – a bedőlés napján, illetve március 10-én, amikor a Magyar Nemzeti Bank már részlegesen felfüggesztette a cég tevékenységi engedélyét. Jól jellemzi a kormány hozzáállását, hogy az ellen nem volt kifogásuk, hogy a kereskedőház visszakapja pénzét az utolsó pillanatban, több kisbefektetőt viszont perbe fogtak, mondván, bennfentes információ felhasználásával vették ki pénzüket a csőd előtti napokban. Igaz, végül is elálltak a perektől, miután kiderült, esélyük sincs bizonyítani a feltételezést.

A most hoppon maradt károsultak azt is nehezményezik, hogy a kifizetéseket intéző Kárrendezési Alap 44,5 milliárd forint körüli összegben foglalt le Quaestor-vagyont, de alig 36,1 milliárd forintot fizetett ki – a Befektető-védelmi Alapból érkezett 88 milliárd fölött – a kárt szenvedetteknek, akiknek egyébként le kellett mondaniuk minden egyéb kártérítési igényükről. Arra is fölhívják a figyelmet, hogy a Quaestor-vagyon egyik eleme, az esetleges budapesti olimpia egyik színhelyéül kijelölt Duna City beruházás értéke egymagában nagyobb, mint a teljes Quaestor-kár. S miután a Kárrendezési Alap esetleges haszna a költségvetést illeti, nem valóságtól elrugaszkodott elképzelés, hogy a mostani alkotmánybírósági döntés értelmében már jelenleg is nyereséget írhat jóvá az alap. Nem is beszélve arról, hogy mekkora lehet a haszon, ha valóban megkapjuk a sportesemény rendezési jogát.

A Quaestor-ügy körül már csaknem két éve gomolygó és nem oszladozó sötétség mégis csak arra utal, hogy van fontosabb, mint a polgári Magyarország fölépítése. Igaza lehetett G. Fodor Gábornak, a Századvég igazgatójának, amikor – leleplezve a kormánypártok stratégiáját – elszólta magát: a polgári Magyarország csak egy politikai termék.