Közmunkás a háztetőn

Az anyagi és szellemi felzárkóztatás vitathatatlanul irgalmatlan nehéz feladat.

– Hogy vagyunk, hogy vagyunk? – viccelődött az államtitkár. – Jól vagyunk, jól vagyunk – viccelődtek a közmunkások. Közmunkásnak lenni tulajdonképpen egészen izgalmas dolog, új élmények, új barátok várják az egykori könyvtárosokat, önkormányzati ügyintézőket, nem beszélve azokról, akik a program bevezetése előtt segélyen és üvegbetéten tengődtek a kalyibában. Nem elég, hogy lehet az út szélét takarítani (senkit sem hagynak ott!), a parkba virágokat ültetni vagy lapátot támasztani – hol mennyi értelemmel töltik meg az adott munkakört –, de maga a kormány is azon dolgozik, hogy a hagyományos feladatok mellé új kihívásokat találjon a nép egyszerű gyermekeinek. Legyenek ők állásukat vesztett középkorú értelmiségiek vagy egykori közveszélyes munkakerülők. Egyik ilyen karrierlehetőségként kínálkozott a határvadászat, ami terhes asszonyként is elvégezhető nemes feladat.

És most itt az új esély! A kéményseprés. Piszkos munka, de segédmunkásbér jár érte (közel nettó 120 ezer forint), mivel szétverték a rendszert, álláshely is akad. A hírek szerint egyelőre mintegy száz közmunkás ragadhat (kötelezően) kefét, s indulhat fel a háztetőre, miután elvégezte a gyorstalpalót. A rövidített képzés végén szakmát adnak az érintettek kezébe (kéményseprő light), ami nem lenne butaság, ha nem veszélyes üzemet érintene, illetve nem előzte volna meg a lépést a szakma megalázása.

De nézzük inkább a nagy tervek, számok mögött magukat az embereket! Akiket a kormányzati kommunikáció szerint egyre nagyobb számban sikerül a munka világába terelni, így pedig – logikusan – egyre nő az érintettek esélye arra, hogy kilépjenek a szegénysorból. A közmunka mint lehetőség nem elítélendő dolog, hiába vitatják ezt máig a 2010 előtti világ hívei; a balliberális politika éhbéren és passzívan tartó segélyezési rendszere megbukott, nulla esélyt sem adott a továbblépésre.

Ám az immár évek óta futó közfoglalkoztatás jól szimbolizálja mindazt, ami a jelenlegi kormányzatról számos más területen is elmondható. Vagyis, hogy szakított a korábbi lehetetlen állapotokkal, papíron megerősítette a gazdaságot, elméletben értékteremtő programokat alkotott, csak épp nem volt lehetősége, tudása vagy szándéka a cizellálásra. Arra a nem elhanyagolható tényezőre, hogy emberek dolgoznak a gépezetben. Az egész ország kezd így működni: messziről nézve, gépen szállva fölébe jobb a helyzet a korábbinál, de az egyén mikroszintjén másként fest e táj. A gazdaság nincs a csőd szélén, de kontroll nélkül folyik ki belőle a pénz. Az oktatás, egészségügy elketyeg, de csak a benne dolgozók túlterhelése mellett. A munkanélküliség csökken, de szélesedik a dolgozó szegények köre. (A részben az elvándorlás által kikényszerített mostani béremelés fontos, de csak kis lépés.)

Okkal tarthatunk attól, hogy az ügyben megszólaló döntéshozók egészen mást értenek szegénységen, mint akik benne élnek. Nem is a nyomorban tengődők, hanem azok, akik rendesen dolgoznak, ki is fizetik őket, de a bér a rezsi átutalásán és az alapvető élelmiszerek beszerzésén túl semmire sem elég. Ők a mai világrendben már az alsó középosztályhoz tartoznak, pedig valójában nagyon is szegények. Egyszerűen nem jutnak hozzá azokhoz a javakhoz, ami az emberi létezésnek minőséget adna: az egészséges táplálkozástól kezdve a gyerek színvonalas taníttatásán át a kultúrafogyasztásig. És ez öngerjesztő folyamat, egy spirál, amiben társadalmunk jelentős része, közmunkásosztályunk talán egésze pörög.

Az anyagi és szellemi felzárkóztatás vitathatatlanul irgalmatlan nehéz feladat, érdemi eredményt évek múltán lehet csak számonkérni. A dolgozói szegénység konzerválása, a – mostani viszonyok mellett – gyártósor mellé állítás mint életcél propagálása viszont tévútról, az emberi tényező figyelmen kívül hagyásáról tanúskodik. A részeredményeket el lehet ismerni, de aki sikert emleget a szegénység felszámolása terén, az hazudik vagy egyáltalán nincs tisztában a valósággal. A közmunkás kéményseprő ettől persze még hozhat szerencsét, csak az a kérdés, hogy kinek.