De ha így van – és nincs okunk, jogunk kételkedni a szakértők véleményében –, nem kellett volna a tulajdonosoknak, a menedzsmentnek, a beosztottaknak fokozottan figyelniük a létesítmény állagát? Minden elképzelhetőt megtenni azért, hogy a kazetta működése ne veszélyeztesse a környék lakosságát, az üzem biztonságát? S vajon azért ki a felelős, hogy – ahogy az az ügy kapcsán felállított parlamenti vizsgálóbizottság jelentésében is szerepelt – jócskán túl volt töltve a kazetta? Amint arról egy nemrégiben rendezett konferencián a jobbikos Kepli Lajos, a bizottság elnöke beszélt: a szénsalakból épült gát anyaga rideg, ami a száraz vörösiszapot kiválóan tartja, ám a víz dinamikus mozgásának nem volt képes tartósan ellenállni.
Szerencsére a táblabíróságnak egyáltalán nem volt mérlegelési jogköre, nem vizsgálódhatott, a teljes körű indoklási kötelezettség hiányában csak egyet tehetett, új elsőfokú eljárást rendelt el. És ennek tulajdonképpen örülnünk kell, mert az ítélőtábla döntésével legalább a lehetőségét megadta annak, hogy egy más szemléletű bíróság más szemszögből vizsgálhassa meg a tényeket, esetleg új szakértői véleményekre, tanúvallomásokra alapozva más megvilágításba helyezze a történteket.
Megmarad annak lehetősége, hogy kiderüljön: ki a felelős Magyarország történetének legnagyobb ipari katasztrófájáért. Hét év után végre esély nyílik arra, hogy a földönfutóvá tett kolontáriak, devecseriek, somlóvásárhelyiek százai elégtételt kapjanak, s hogy megmaradjon az emberek igazságszolgáltatásba vetett hite. Ha már az ígért elszámoltatások, „az előző nyolc év” gaztetteit elkövetők felelősségre vonása mindmáig várat magára.
