A barátság határa

Árulónak és Júdásnak nevezték Orbán Viktort a minap a lengyel kormánypárt hívei.

E kérdés ismét rávilágított a visegrádi országok egységének törékenységére is. A térségen belüli ellentmondásokat jól leplezte ugyan a migránskérdésben mutatott egyetértés, ám mindvégig világos volt, hogy a négy ország másképp látja a keleti kapcsolatokat, s más ütemben mélyítené az európai integrációt is. Illúzió volt tehát azt gondolni, hogy a visegrádi négyek majd megváltják a világot, legfőképpen pedig Európát. Nem, mert egyre inkább kiderül a belső használatra és a brüsszeli színpadra szánt szövegek közötti különbség. S ez nem is olyan nagy baj, mert világossá teszi, hogy az itthon oly harcias kormányfő azért Brüsszelben nem borogat asztalt, s ezzel azért még az olykor értelmetlen kirohanások ellenére is megőrzi kritikai élének hitelességét. Ez esetben például jól látta, hogy Varsó éppen most marad le a többsebességes Európa gyorsvonatáról, és a mozdony eme lassulása arra is ráébreszthette, tovább talán nem érdemes lenyelni a két tenger közötti vezető szerepről szőtt, Magyarországot ebből kihagyó közép-európai lengyel álmokat sem. De ami a legfontosabb, és ezért egy lengyel sem haragudhat, hogy egyik barátjáért sem árulta el a másikat. S ez így helyes.