Régen látott nagy bajban van az Európai Unió. Az egyre bizonytalanabb világban mind gazdasági, mind pedig demográfiai értelemben fokozatosan, de biztosan csökken a relatív súlya, a második világháború óta nem látott migrációs hullám sújtja, a britek a kilépésre szavaztak, az európaiak egyre nagyobb tömege pedig úgy érzi, hogy Brüsszel és a túlterjeszkedő uniós bürokrácia mind távolabb kerül tőle és a realitásoktól. Az egymást követő és az EU-t alapjaiban megrázó válságok hatására egyre jobban mélyülnek a belső, mindenekelőtt az észak–déli és a kelet–nyugati törésvonalak, a hagyományos elit elfáradását és túlélésre játszó tehetetlenségét megérző populisták pedig lassan már magának az európai integrációnak a létjogosultságát kérdőjelezik meg. Eközben a külső körülmények sem Európa malmára hajtják a vizet. Eleve gyengíti a versenyképességet, a globális kilátásokat, hogy a belső válság éppen a legrosszabb pillanatban, a világ átalakulása, az új pozíciókért folyó elkeseredett harc közepette érte és gyengíti az Európai Uniót. Eközben az arab világban uralkodó káosz, az Oroszország és a Nyugat között kiéleződött feszültség, de Donald Trump körvonalazódó politikájának globális hatásai is alapvetően Európán csattannak, miközben a kulcsországok választásai lényegében lehetetlenné teszik a gyors válaszokat.
Pedig ebben a helyzetben az alkalmazkodás hiánya, a reagálás lassúsága és mindenféle széthúzás megengedhetetlen, és csakis az Európai Uniónak mint önálló geopolitikai pólusnak a gyengüléséhez, végül megszűnéséhez vezethet. Érzik ezt az unió vezető politikusai is, és ha némi késlekedéssel, de azt legalább felismerték, hogy nagy a baj, és a további tétlenség visszavonhatatlan károkat okozhat az európai integrációnak. Konszenzus van nagyjából abban is, hogy mely területeken kellene gyorsítani. Ilyen mindenekelőtt a biztonság kérdése, a terrorizmus elleni küzdelem, a migráció és következményeinek a kezelése és a társadalmi kohézió erősítése. Az Európai Parlament javaslatcsomagja, legutóbb pedig az Európai Bizottság Jean-Claude Juncker által a 60. születésnap előestéjén vázolt forgatókönyvei jelzik annak a felismerésnek a tudatosulását, hogy a kihívásokkal immár szembe kell nézni, különben tényleg igazuk lehet a károgóknak, és összeomlik az Európai Unió. Ezt pedig a jelenlegi rendszer bírálói sem igazán akarják, hiszen a tagállamok között hét évtizede uralkodó békét mint értéket mindenki elismeri, és az is vonzó, hogy nemzeti határok nélkül utazhatunk, tanulhatunk és dolgozhatunk. A kérdés inkább az, hogy az Európára leselkedő veszélyek közepette miként lehet ezeket az értékeket megőrizni.
