Egy tökéletesen fölösleges jogszabállyal kevesebb. Miközben a magyar és a székely virtus fényességes diadalát ünnepeljük, ezt is megköszönhetjük a Heineken–Csíki Sör-duónak. Vagyis az általuk végül megkötött kompromisszumnak.
Annak ellenére ugyanis, hogy az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú használatát tiltani hivatott szabályozást beterjesztő miniszterek – Lázár János és Semjén Zsolt – bőszen hangoztatják, hogy a fejlemények után sem áll szándékukban visszavonni a javaslatot, bölcsen tudjuk: nem lesz abból semmi, de semmi. A kérdés jelen állás szerint maximum az, hogy le lehet-e húzni még egy bőrt erről a nyomasztó történetről.
Hol is tartunk most? Egyrészt ott, hogy az érdekelt felek minden bizonnyal békében-barátságban folytatják a piaci versenyt a megfelelő keretek között. Másrészt a legutolsó információk szerint a parlament előtt heverő tervezet már Brüsszelben van, ugyanis napokkal ezelőtt megküldték az előterjesztők az Európai Bizottságnak. Lázár János szíves közlése szerint úgynevezett notifikációs eljárásra.
Az eddigi kommentárok – a Fideszen belül felvetett, Kósa Lajos frakcióvezető által ismertetett kifogások mellett jogászok álláspontja is idézhető itt – alapján minimum valószínűnek tűnik, hogy Brüsszel tetszését aligha nyeri el a tervezet tartalma. Vagyis arra is van sansz, hogy hazánk első számú ellenségének – egyszerre mókás és hátborzongató, hogy a kormány és hívei szemében ez tényleg az Európai Unió – várható berzenkedése okán kormányunk kezdeményezhessen még egy menetet a vörös csillagos szabadságharcban. Persze az is előfordulhat, hogy csendben elsikkad a sztori. Brüsszelünk hónapokig is merenghet, a fideszesek új síkokon folytathatják az egész pályás letámadást, Menczer Erzsébet és a volt szovjet politikai rabok és kényszermunkások elszunnyadhatnak – és egyszer csak véget ér ez a csodálatos parlamenti ciklus. Épp Semjén mondta a minap, hogy brutális-eksztatikus kampányra számít, márpedig jönnek addigra erősebb ügyek is, mint egy csaknem egy évvel korábban lezárult sörháború.
Amit ráadásul simán megnyertünk, és pluszban is besöpörhettünk hozadékokat. Érdekes tanulságok sora kínálja magát, a konklúziók alig várják, hogy levonjuk őket. Az egyik: olyan multi nincs, bármilyen hatalmas is, amely hajlandó lenne kockáztatni akkor, amikor agresszív politikával találja szemben magát. Butaság, hogy a globális tőke mindent-mindenkit leteper és maga alá gyűr. Nem a Heineken az első, nem is ő az utolsó, amely megijed egy kisebbfajta közép-európai ország erélyes fellépése láttán. Hogy azt, ami itt sikert hozott, minden további nélkül nevezhetjük szemenszedett protekcionizmusnak? Valóban. És akkor mi van? Működik. Ami még fontosabb: szavazatokat is hoz.
Egyrészt itthon, hiszen a többhetes – azóta többhetes, hogy a magyar kormány beszállt; összességében többéves – izmozás nagy mennyiségű muníciót biztosított az obligát háborús politika folytatásához, jól felhergelve-megmozgatva a hívők táborát. Még több haszna lehetett Erdélyben, ahol – innen úgy tűnik – annál is kevesebben érdeklődnek az ügy esetleg kétséges részletei iránt, mint országhatárainkon belül. Szavazni odaát is fognak 2018 tavaszán, és bár az aktivitásra hajlamosak többsége számára eddig is Orbán Viktor volt a király, nem árt erre ráerősíteni mindig, amikor tálcán kínálja magát a lehetőség.
Végezetül: ami a vörös csillagot illeti a sörösüvegek és -dobozok címkéin – azzal ne foglalkozzunk többet. Eddig is ott volt, ezután is ott lesz. Eddig sem zavart senkit, ezután sem fog. Ha egyszer-másszor mégis belekapaszkodik valaki – mint most –, úgyis mindig talál magának alibit. A múltnak ezt a részét így haladtuk meg, nincs mit tenni.
