A kormány futása

„Rabszolgatörvény”: nincs rajta mit szépíteni, a kormány a dolgozókkal fizettette volna meg a multik túlmunkaköltségeit.

Alig egy nappal azelőtt, hogy Orbán Viktor szerdán újabb harcba indult volna Brüsszel ellen, itthon kevésbé hangos, de annál jelentősebb csatát veszített el a kormány. Az „Állítsuk meg Brüsszelt!” és a sorosozás közepette szép csendben keresztül akarták vinni a munka törvénykönyvének módosítását. A javaslatot nem véletlenül emlegették rabszolgatörvényként a szakszervezetek: ha elfogadják, több tíz- vagy akár százezer munkavállalót szolgáltathattak volna ki a multiknak, amihez a kormány nyújtott volna segítő kezet. A több műszakban üzemelő gyárakban vagy a szezonális ágazatokban (turizmus, mezőgazdaság) ugyanis a cégek minden normális, ésszerű megkötés nélkül tudták volna még több munkára fogni az alkalmazottakat, akár hét végén, vagy hetekig pihenőnap nélkül. A pluszmunkáért járó pótlékot pedig lehet, hogy csak három évvel később kapták volna meg a dolgozók.

Nincs rajta mit szépíteni, a kormány a dolgozókkal fizettette volna meg a multik túlmunkaköltségeit. Ráadásul mindezt cinikus módon a munkaerőpiac rugalmasságára hivatkozva, továbbá arra – ahogy Kósa Lajos érvelt –, hogy ez csak egy lehetőség, amiről majd a munkaadók meg a munkavállalók megegyeznek. Mintha nem tudná, hogy általában a munkahelyeken még kollektív szerződés esetén is milyen csekély mozgásterük van az alkalmazottaknak.

Megfutamodás lett a két hetet megélt törvényjavaslat vége, és emögött aligha a kisemberekért vagy a dolgozókért aggódó kormány józan belátása áll. Nyilván a nullához közelít azoknak a kormánypárti politikusoknak, képviselőknek, háttérembereknek vagy bizalmasoknak a száma, akik tapasztalatot szereztek a több műszakos, pihenőnap nélküli, „kizsákmányoló” munkában. Ők inkább a másik térfélen játszanak. A kormány valójában a pénzcsapokat félti. Itthon ugyanis a gazdasági növekedést kell erőltetnie, amit az exporthoz nem kis mértékben hozzájáruló autógyárak pörgethetnek fel. Érdemes tehát a kedvüket lesni. Brüsszel pedig az uniós források miatt létkérdés a hatalomnak, enélkül alig lennének beruházások és gazdasági fejlődés.

Ilyenkor megéri alattomos, gátlástalan és sunyi módszerekhez is nyúlni. Különben a választások közeledtével nem lesz elég szétosztható pénz például a nyugdíjasoknak, akiknek a friss hírek szerint az év végi, előre kódolt nyugdíjkorrekció mellett nyugdíjprémium is dukál. Az idősek szavazata bármennyit megér, ehhez képest egy megfutamodás bőven belefér.

Ezzel kapcsolatban elég csak felidézni a kiskereskedelmi törvény tervezett módosítását. Gyorsan kifarolt belőle nemrég a Fidesz, pedig alaposan megágyaztak a tervnek a silány minőségű élelmiszerek – egyébként évek óta ismert – ügyével. A szabályozás részben épp a dolgozókat védte volna például a kötelező létszámbővítéssel és a bérpótlék szabályozásával. A boltok életét megkeserítő javaslatból mégsem lett semmi, ahogy „lekeverték” a reklámadóval kapcsolatos terveket is. Nehéz ilyenkor a magyarázkodás, de a kommunikációs gépezet mindig kitalál valamit. Már most felsejlik, ahogy Kósa Lajos vagy Németh Szilárd kiáll a kamerák elé, és a rabszolgatörvény miatt is a szokásos adut húzza elő: Brüsszelt, Sorost, esetleg az ellenzék ármánykodását. Ahogy korábban a vasárnapi zárva tartás visszavonásakor vagy az olimpiai álom elengedésénél sem azt mondták, hogy hiba volt nem megkérdezni az embereket, hanem inkább másra mutogattak.

Elbizakodott lenne, aki azt gondolná, hogy később nem porolhatják le a munkaidőkerettel kapcsolatos terveket. A CEU-törvény nyomán frissen indult uniós eljárás, a civiltörvény tervezete miatti bírálatok vagy az Európai Parlamentben tegnap zajlott vita is inkább csak díszlet a küzdelemhez, és ennek a stratégiának része az is, hogy fideszes képviselők békülékeny hangú levelet küldenek a néppárti frakciótársaknak arról, hogy a Fidesz és Orbán Viktor milyen elkötelezett Európa iránt.

Amíg nyitva a pénzcsap, elég néhol odadörgölőzni, máshol kicsit visszalépni, másra mutogatni, megtéveszteni. Hiszen addig valódi futás nem lesz.