Miközben a kormány a sajtójával és híveivel kórusban azt hangsúlyozza, hogy a miniszterelnök szerdán ismét megvédte Magyarországot, kiállt a nemzeti szuverenitás mellett, mások úgy látják, Európa alaposan megleckéztette Orbán Viktort, aki most tényleg elszámította magát, elvétette a lépést – a saját kifejezését használom – pávatáncában. Ilyenkor szokott az a fordulat következni, hogy az igazság valahol a kettő között van, de most nem ennyire egyszerű a helyzet.
A mostani európai parlamenti vita más volt, mint a többi. Ritka pillanat, amikor ilyen tisztán lelepleződik a kettős beszéd a politikában, megmutatkozik propaganda és valóság kiáltó ellentéte. Hamisan csengenek az uniópárti szólamok, amikor a kormány szisztematikusan hangolja „Brüsszel” ellen a magyar közvéleményt. Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke elég meggyőzően, tényszerűen mutatott rá a legújabb, Állítsuk meg Brüsszelt! címmel futó konzultáció sugalmazásainak hamisságára. Felhívta például a figyelmet arra, hogy nem az unió diktátumára rekordmagas, 27 százalék az általános áfakulcs Magyarországon. Orbán Viktor – természetesen a migrációt leszámítva – nem is nagyon ment bele az érvek csatájába. De miért is tette volna, amikor menetrend szerint érkezett a felmentő sereg a liberális Guy Verhofstadt személyében? A lex CEU ürügyén előadott borzalmas, könyvégetéseket vizionáló mondatai a méltatlanul támadott vezető szerepébe helyezték vissza a magyar kormányfőt. És bármennyire kínos volt is a kormánypárti álcivilek brüsszeli tüntetési kísérlete, a másik oldalról nehéz vitatni Soros György példátlan befolyását a nemzetközi politikára, amikor sorra fogadják szívélyesen az Európai Unió legfőbb vezetői.
Úgy látom, a lex CEU és a legújabb unióellenes kormányzati kampány miatt felizzott konfliktus hazai és külföldi frontján más-más pozícióba került a Fidesz. Itthon a kibontakozó tiltakozó mozgalom ellenére egyelőre nincs mitől tartania, hiszen a saját táborát csak megerősíti az ilyen vita. Az ellenzéki pártok a jelek szerint nem tudnak profitálni az ügyből, az utcára vonuló dühös sokaság pedig a társadalom többségét lázba hozó közös cél és népszerű vezető nélkül inkább csak kóvályog. Ugyanakkor Orbán Viktor elveszíteni látszik a Trump-adminisztráció bizalmát, így Amerikára a nemzetközi színtéren továbbra sem számíthat, de most az Európai Unióban is falba ütközött. A „magyar virtusból” láthatóan elege van a többségnek. Manfred Weber világossá is tette, hogy bár az Európai Néppártból aligha zárják ki a Fideszt, Orbán nem feszítheti tovább a húrt, így például a lex CEU ügyében valamilyen engedményre szükség lehet. Annál is inkább, mert kötelezettségszegési eljárást is indít Brüsszel. Ez látszólag belpolitikai csapdahelyzet a miniszterelnöknek, hiszen hazai pályán ő Soros Györggyel szemben nem szenvedhet vereséget. Az ATV.hu még hétfőn írt arról, hogy az Alkotmánybíróság lehet végső esetben a menekülőpálya: ha a testület az alaptörvénybe ütközőnek minősítené a lex CEU-t vagy annak egyes pontjait, a kormány másra tud mutogatni a kudarc miatt, nem neki kellene meghátrálnia. Teszem hozzá, ebben az esetben járulékos veszteségként súlyosan sérülne a törvényt alkotmányosnak minősítő, így aláíró köztársasági elnök presztízse. (Olyan lenne ez, mint amikor a figyelmeztetések dacára Göncz Árpád aláírta a később számos ponton alkotmányellenesnek bizonyult Bokros-csomagot.) Persze a bírák döntésének tartalma és ideje nem megjósolható, s ezekre alkotmányos módon a miniszterelnöknek nem is lehet ráhatása.
Itthon tehát az újabb „szabadságharc” eddig nem ejtett sebet Orbán Viktoron, a nemzetközi porondon azonban jelentősen gyengítette a pozícióját, lehetőségeit (járulékos veszteségként Magyarországéit is). Hogy ebből mi következik a jövőre nézve, nehezen kiszámítható. Egy biztos: addig sem az a kétes értékű magyar világrekord a fő téma, miszerint Mészáros Lőrinc vagyona egy év alatt százmilliárd forinttal gyarapodott.