Több fényt! – akár Goethe utolsó mondata is lehetne a mottója az úgynevezett civiltörvénynek, amely ma kerül a parlament elé. Legalábbis akkor, ha az előterjesztők nem állnak meg félúton, és minden, a közvéleményt befolyásoló szervezet, orgánum, médiában szereplő elemző „hátterének” felfedésére kiterjesztik a javaslatot. A rendszerváltás és az utána következő időszak jó példája volt annak, hogy a politika, a közélet gyakran leginkább egy álarcosbálhoz hasonlít, s olykor végzetesen későn lepleződik le a többség előtt az adott párt, politikai szereplő valódi arca.
Az érzelmeket felkavaró lex CEU vagy a most tárgyalandó civiltörvény esetében egyvalamivel biztosan nem vádolható a miniszterelnök: hogy nem azt tenné, amit mond. Orbán Viktor 2017-et többek között Soros György kiszorítása évének nevezte, s ebbe a koncepcióba a két jogszabály tökéletesen beleillik. A végrehajtás persze borzalmasra sikerült – bár adja magát a kérdés: van-e a kiszorításnak elegáns módja? –, s egyre inkább úgy látszik, legkevésbé a mumusként emlegetett üzletember az, akinek az arcán a pofonok csattannak. Kicsit olyan ez, mint amikor Gyurcsány Ferenc a Fideszen akart ütni egy nagyot a kettős állampolgárságról tartott népszavazás idején, ám a balegyenes a határon túli magyaroknak fájt – e valóban nemzetárulással felérő tett aztán idővel el is nyerte méltó jutalmát. Minden hasonlat sántít persze, ez is, de most meg leginkább a „Soros-egyetemen” tanító keresztény-konzervatív tudós vagy az oktatás szabadságáért aggódó akadémikus és a nyugatos értékrendet veszélyben látó fiatal érzi találva magát. A miniszterelnök vélhetőleg azért gondolja, hogy ez a konfliktus így is megéri, mert a Kádár-rendszerben szocializálódott, mára jelentős részben Fidesz-szavazóvá vált korosztály inkább irtózik az utcai „hőzöngéstől” – bizony, erre az érzületre épített 2006-ban Gyurcsány is a „csőcselékezéssel”! Ráadásul a pártszolgálati „közmédia” és a sajtó kormánybefolyás alá vont része alaposan megszűri és torzítja a tiltakozásokról és a kifogásolt törvényről szóló híradásokat.
Féligazságok háborúja zajlik: Soros György nyilvánvalóan nem egy filantróp, aki pusztán a demokrácia védelmében használja hálózatát. De az utcára vonuló sokaságot, a kormány eljárása ellen a hangjukat felemelőket Soros-bérencezni ugyancsak oktalanság, ahogy André Goodfriend budapesti állomásozása idején sem lett volna elég pusztán az amerikai háttérmunka az internetadó elleni tömeges mozgolódáshoz. Éppen a Fideszt érintő társadalmi ellenérzések erősödését jelzi, hogy egy elitegyetem védelmének ürügyén tízezrek lepték el a főváros utcáit. Mi lenne itt, ha az ellenzék egy olyan ügyben lenne képes mozgósítani, amely a társadalom jó részének az elevenébe vág?
Azzal még nem lenne gond, hogy a kormány tiszta képet szeretne arról, milyen érdekek mozgatják a közügyekbe beleszóló civil szerveződéseket. A külföldi, célzottan a Soros Györgytől érkező támogatásokra kihegyezett javaslat azonban álságos, és olyasmit akar leplezni, ami eddig sem volt rejtve. Az érintett szervezetek általában maguk is közölték, hogy milyen pénzekből gazdálkodnak, így a fideszes képviselők indítványa nem az igazság feltárását, hanem a megbélyegzést, a kritikus hangok tompítását szolgálja. De ha mégis tiszta a szándék, nem szabad megállniuk félúton. Rántsák le mindenkiről a leplet! Ha a sajtóban egy politológus, elemző, közgazdász vagy éppen biztonságpolitikai szakértő nyilatkozik, legyen feltüntetve, hogy az illető vagy az őt alkalmazó szervezet melyik minisztériummal, állami intézménnyel, netán jegybanki alapítvánnyal áll szerződésben. S ennek fényében lehetne értékelni a közvéleményt befolyásoló, a kormányt vagy a Matolcsy-féle unortodoxiát dicsérő véleményeket. Lássunk tisztán, ki a civil, ki az álcivil!
Végtére is: az adóforintjainkból működtetett háttérhatalom is háttérhatalom, nem csak a Sorosé.
